Frissen Fejérből

2021.09.08. 11:50

Miklósa Erika halasi csipkés díszruhában énekel Ferenc pápa előtt

Csaknem fél tucat kiskun­halasi gyermek lett elsőáldozó az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitómiséjén múlt vasárnap.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

A kongresszus zárómiséjén, amelyet Ferenc pápa celebrál, szólistaként énekel majd a kiskunhalasi születésű, Velencén élő Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-­díjas opera-énekesnő, aki a baon.hu-­nak elárulta, hogy halasi csipkével díszített ruhakölteményben lép majd színpadra.

Miklósa Erika az elmúlt napokban adott nagy sikerű jótékonysági koncertet Balázs János zongoraművésszel közösen Kiskunhalason, a Szent Péter és Pál római katolikus templomban. A művésznő Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkékkel díszített ruhakölteményét viselte, amit ajándékba kapott a Halasi Csipke Közalapítványtól.

A koncert után a művésznő arról beszélt a baon.hu-nak, hogy miként éli meg a Szentatyával való találkozást. – Római katolikusként ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatnék, főleg azért nem, mert korábban a házi atyánk, Bartha Tibor atya a Vatikánba elment és áldást kért nekünk Ferenc pápától, tehát nekünk van házassági áldásunk, amit a saját kézírásával írt a Szentatya. Azt gondolom, hogy azzal köszönhetem meg ezt az áldást, hogy a Budavári Te Deum szoprán­szólóját énekelhetem előtte. Nagyon boldog vagyok. Hitem szerint ez az esemény megkoronázása lesz annak, hogy egész évben hírnöke voltam az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, ajándékként élem meg, hogy az önkéntes tevékenységemért ezen a csodálatos eseményen részt vehetek. Nagyon reménykedem, hogy személyes találkozásra is lehetőség lesz a Szentatyával – mondta a hírportálnak Miklósa Erika, aki arra biztatott, hogy minél többen vegyenek részt a kongresszus eseményein, függetlenül attól, ki melyik felekezethez tartozik.

– Az összes egyházi főméltóság a világból itt lesz Budapesten, egy helyen, ez nem túl gyakran fordul elő. A hitnek van egy olyan ereje, ami felülmúlhatatlan, és a Jézussal való találkozás különös feltöltődést adhat mindannyiunknak – tette hozzá a művésznő, aki elárulta, hogy abban a halasi csipkével díszített ruhában fog énekelni Ferenc pápa előtt, amiben a kiskunhalasi koncerten is énekelt.

– Abszolút méltónak érzem, hogy a saját városomnak legnagyobb értékét, a halasi csipkét a városom egyik híres előadóművészeként népszerűsítsem. Ahogy a halasiak szokták mondani: „büszkék vagyunk a halasi csipkére és Miklósa Erikára”. Most ezt megszolgálhatom a városomnak – fogalmazott az énekművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában