szponzorált tartalom

2021.09.27. 10:10

Miért jobb egy székhelyszolgáltató által biztosított székhely, mint egy lakás?

A Magyar Posta a közelmúltban fontos változtatásokat vezetett be a székhelyre és persze minden más címre érkező küldemények kezelési rendjében, aminek egyik értelmében az ajánlott levelek és csomagok egyáltalán, semmilyen körülmények között nem dobhatóak be a postaládába, amennyiben a címzett nem tartózkodik otthon. Természetesen ez egyfelől tökéletesen rendben van, de ha egy fontos ügyfelünknek viszi vissza a posta „nem kereste” címszóval a motyót, az módfelett kellemetlen lehet.

Fotó: freepik

Akkor inkább a székhelyszolgáltatót válasszam?

Közismert tény, hogy régen a nem hivatalos forrásból származó ajánlott pakkokat a levélszekrénybe is bedobhatta a postás, ha valaki kétszeri csengetés után sem nyitott ajtót. Most már ez másképp van, ami azért nem túl szerencsés egy cég esetében, mert ha saját tulajdonú, esetleg bérelt lakásunk szolgál a vállalkozás székhelyéül, és épp kéthetes, várva-várt nyaralásunkat töltjük, viszont a kézbesítő mindezt figyelmen kívül hagyja, és kihoz egy formális, ajánlott küldeményt, amit ilyen formában nyilván nem tudunk átvenni, akkor az egy negatív jelzéssel visszajut a feladóhoz. Így pedig könnyen lehet, hogy meghiúsul életünk biznisze. Egy ilyen helyzetben késő lesz már azon gondolkodni, hogy „vajon mit tehettem volna másképp”, mert nem fogunk tudni változtatni a már rosszul alakult tényeken, viszont az anyáink által oly sokszor emlegetett „az okos nem a saját kárán, hanem más hibájából tanul” elv itt erőteljesen érvényre juthat.

Fotó: freepik

Mindig várja valaki a postást

Hogy önnel ne fordulhasson elő egy ilyen baklövés, nem árt, ha tisztában van vele, hogy egy profi székhelyszolgáltatás jogcímén működő társaság kiküszöböli az ehhez hasonló gondok lehetőségét. Egyértelmű, hogy a székhelyszolgáltatók többségének ez nem jelenthet problémát, mert munkaidőben, azaz amikor a postás érkezik, mindig van ügyfélfogadás, így egész egyszerűen nem fordulhat elő, hogy a leveleket a székhelyszolgáltató nem veszi át, vagyis kivédhető a „nem kereste” címke slamasztikája. Ezért jó tehát, ha a cég székhelye nem a lakáson van, hiszen nem is kell feltétlenül nyaralni ahhoz, hogy postásidőben ne legyünk otthon, ugye? Persze hazatérve megtalálhatjuk az értesítőt, de itt is könnyen becsúszhat egy gikszer azzal, hogy elfelejtünk bemenni érte a postára – nem biztos, hogy megéri kockázatot vállalni. Egy másik lényeges változás, hogy a hivatalos szabályok értelmében már a posta felé is bejelentési kötelezettséggel bír a tény, ha a cég székhelye a székhelyszolgáltatónál megszűnik, és egy szakértő szolgáltató figyel arra, hogy ez valóban megtörténjen a partnerei esetében. Ez azért kardinális, mert egy korábban megszűntként bejelentett székhely címre már ki sem viszik a leveleket, hanem egyből visszafordítják a címzett megszűnt jelzéssel. Figyeljünk hát, hogy milyen székhelyszolgáltatót választunk!

Melyik székhelyszolgáltatót válasszam?

A Topcegalapitas.com szakavatott csapata pontosan ismeri a szabályokat, így az ön új székhelye is 100 százalékban megfelel majd a jogi előírásoknak. Válasszon egy profi kollektívát, és kérjen ingyenes tanácsadást mielőtt döntene. A nulla százalékos iparűzési adó alternatívája is izgatja a fantáziáját? Erre is van lehetőség. És most plusz egy grátisz hónappal is támogatják önt. Hívja a 06-1/235-0566-os telefonszámot, és tudja magát biztonságban a székhelyszolgáltatók égisze alatt. Ha cégalapításon is gondolkodik, akkor pedig két legyet üthet egy csapásra, mert ebben is profik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában