Frissen Fejérből

2021.09.24. 21:15

Jelentős iskolai fejlesztésekről, körforgalom-átépítésről is döntöttek a fehérvári közgyűlésen

Számos témában kellett döntést hozni, így ismét rendkívüli közgyűlést tartott a fehérvári képviselő-testület. Többek között érintették a középiskolai campus, a multifunkciós csarnok kérdését is.

Baráth Eszter

Nyugodt hangulatban telt a pénteki közgyűlés, melyen fontos fejlesztési döntések születtek

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fontos döntés született a középiskolai campusszal kapcsolatban: véglegesen eldőlt, hogy a Vasvári Pál Gimnázium épületét nem bontják le, továbbra is ott folyik majd az oktatás. Ehhez a napirendi ponthoz kapcsolódóan eldőlt az is, hogy a Vasváriban, a Kodolányiban és a Tópartiban várhatóan jövő év elején a felújítások a nyílászárócserékkel kezdődnek, utóbbi esetében pedig megújul a homlokzat is.

Több területtel kapcsolatban is eldőlt, hogy a fejlesztések érdekében a város átadja őket a kormánynak. Ilyen a leendő intermodális csomópont is, amelynek esetében a szükséges területek átadásával minden közigazgatási akadály elhárult az építkezés elől. Az úgynevezett Auchan-körforgalom esetében szintén döntöttek a bővítéshez, átalakításhoz szükséges területek átadásáról, így a kivitelezés már jövőre elindulhat. A multifunkciós csarnokkal kapcsolatban pedig föld- és kőszállítási út kivitelezéséről döntöttek.

Nyugodt hangulatban telt a pénteki közgyűlés, melyen fontos fejlesztési döntések születtek
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A pénteki, erre vonatkozó döntésnek köszönhetően több mint 10 iskola- és óvodaépület energetikai felújítása indulhat meg. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a fejlesztéseknek két célja is van, egyrészt az iskolák korszerűsítése, másrészt kiemelt klímavédelmi célokat is szolgál. A munkálatok közé elsősorban szigetelés, nyílászárócsere és napelemek felszerelése tartozik. Döntöttek a Várfalpark felújításával kapcsolatos határozat módosításáról is, valamint arról, hogy a város játszótereit 22 és reggel 6 óra között nem lehet használni.

Körülbelül egy óra alatt lényegében minden napirendi ponttal kapcsolatban egyhangú döntés született, amivel kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester elmondta, mindez jól mutatja, hogy a politikai kultúrát fejlesztve helyi ügyekben lehet lokális döntéseket hozni, ami fontos eredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában