A fehérvári Alba Pipaklub idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját

– Annak idején társasházban éltünk a szüleimmel, a 90-es évek elején a közös helyiségekből üzlethelyiségeket próbáltak avanzsálni. Apukám is jelentkezett, eredetileg úgy volt, hogy videokazetta-kölcsönző vagy valami ilyesmi lesz belőle, aztán az egyik üzlettársa kérdezte tőle, hogy miért nem trafikot nyit? Végül 1992 decemberében nyitotta meg a trafikot, én az első pillanattól ott voltam mint mankó. A beszerzésben, az eladásban, a bolt fejlesztésében, a kirakat rendezésében is részt vettem. Ez nagyon szimpatikus dolog volt nekem – mesélt a dohánytermékekkel való kapcsolatának kezdetéről Kiss Zsolt, az Alba Pipaklub elnöke. – Azt hozzá kell tenni, hogy a szüleim láncbagósok voltak, úgyhogy gyűlöltem a cigarettát minden formájában, viszont volt a másik szegmens, a szivar és a pipa, az nagyon tetszett. Nem fogyasztásra, hanem mint termék: gusztusosak, elegánsak voltak, színvonalat képviseltek.

Az évek előrehaladtával a trafiknak komoly törzsközönsége lett, pipások és szivarosok is gyakran jöttek-mentek.

– Mindig kérdezgettem a vásárlókat a termékekről, hogy milyen tulajdonságaik vannak, milyen az ízviláguk, erősségük. Én ekkor még egyáltalán nem dohányoztam vagy pipáztam, de érdekelt a téma, nagyon tetszettek a termékek, maga a rituálé, az illatok, úgyhogy elkezdtem nézelődni, és láttam, hogy vannak pipaklubok. Érlelődött bennem a gondolat: mi lenne ha…? – emlékezett a kezdetekre Kiss Zsolt, aki nem sokkal később már bele is kezdett a klub szervezésébe.

Az első találkozóra végül hat-hét ember érkezett 1996. december 1-jén. Érdekesség, hogy az alapító tag ekkor még mindig nem pipázott.

– Sokat noszogattak, hogy hogyan lehet egy klubot úgy vezetni, hogy én nem pipázom. Nagyjából háromnegyed évvel később aztán csak sikerült rágyújtanom. Az első után azt mondtam, hogy soha többé! Borzasztó élmény volt. Mondták, hogy nyugodjak meg, mindenki így kezdi. Kellett körülbelül másfél év, hogy megtaláljam a pipázásban azt az érzést, amit kerestem.

Az akkori szabályok még megengedték, hogy a pipázás szerelmesei belső terekben gyűljenek össze, és hódoljanak szenvedélyüknek, ennek megfelelően sokáig vendéglátóhelyek adtak otthont az Alba Pipaklub minden hónap első vasárnapján megrendezett találkozóinak.

– Alapvetően a pipázás szerintem egy egyszemélyes dolog. A pipa egy kicsit olyan, mint amikor az embernek van egy társa, egy partnere: ha kettesben van vele az ember, akkor tud legjobban koncentrálni rá. Társaságban a figyelem máshová koncentrálódik, annak ellenére, hogy a pipázás egy társaság kulturált dohányzóeszköze is lehet – vallja Zsolt.

Mostanában jellemzően az egyik klubtag otthona ad helyet a rendszeres találkozóknak, melyekre mindenki visz valami harapnivalót, innivalót, és máris megvan a klubhangulat – no persze a pipa elengedhetetlen kellék. Kiss Zsolt arról is beszélt, ez a klub kevésbé szakmai, sokkal inkább olyanok ezek a találkozók, mint a baráti, családi összejövetelek. A 25 éves fennállás alatt sokan megfordultak náluk, ám közel két évtizede már kialakult a pipa­klub stabil magja, ők rendszeres résztvevők. Jelenleg nyolcan pipáznak együtt minden hónap első vasárnapján. A korosztály vegyes: a legfiatalabb tag húszéves, a legidősebb nyolcvan. Van, aki két éve pipázik, míg más már hatvan éve hódol e szenvedélynek.