konferencia

2021.09.25. 07:30

Értékes pedagógusi tapasztalatokért járt a Szent Gellért Érdemérem

Szeptember 24-e Szent Gellért napja. Az ünnep alkalmából szervezett konferenciát és adott át érdemérmeket a Székesfehérvári Püspökség pénteken, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Óvodai és iskolai pedagógusok vehették át idén az elismeréseket.

S. Töttő Rita

Szent Gellért ünnepén, pénteken tartott ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a Prohászka emléktemplomban a székesfehérvári egyházmegye oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusoknak. A szentmise után a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedagógusi elismeréseit, a Szent Gellért díjakat. A konferencián az egyházi fenntartású oktatási intézmények történelmi múltjának előadására is sor került, melyben a közönség azt a sokak által nem feledhető időszakot ismerhette meg, mely a kommunizmus szinte teljes egyházi ellehetetlenítésétől a rendszerváltás fellélegzésén és az egyházi ingatlanok privatizációjának folyamatán keresztül napjaink egyre nagyobb létszámú általános- és középiskolai fellendüléséig tart. Elhangzott a konferencián: manapság ugyanis soha nem látott mértékben nő az egyházi fenntartású iskolák népszerűsége, egyre több általános iskola terjeszti ki munkáját felsőbb szintekre, sőt, ez fordítva is igaz, számos egyházi gimnázium indít felső általános iskolai tagozatokat – a szülők egyhangú kérésére.

Az idei évben a Szent Gellért Érdemérem Ezüst fokozatát Totsche Andrásné, a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa kapta. Méltatásából kiderült, hogy hosszú évek óta tartó óvodapedagógusi pályafutásából 27. évét tölti Székesfehérvár katolikus óvodájában. „Magas színvonalú szakmai munkájának alapja megalapozott tudása, értékes tapasztalatai, a kisgyermekek nevelése és az intézmény iránti elkötelezettsége. Megbízható, ötletgazdag munkatárs, mentor és szakmai példakép fiatalabb kollégái számára. A csoportjába járó gyerekek nagyon szeretik, az új módszerek iránt fogékony, globálisan gondolkodó pedagógus. Közvetlen stílusa, természetessége, reális értékítélete miatt tisztelet és megbecsülés övezi személyét a kollégák és a szülők körében is.”

Ezüst fokozatot kapott továbbá Barnaföldi Rebeka Sára, a bicskei Szent László Általános Iskola hittanár-tanítója, aki húsz éve aktív tagja a bicskei nevelőtestületnek, alsós osztályaival kapcsolatos feladatait mind osztályfőnökként, mind tanítóként a szülők és az iskola nagy megelégedésére végzi. Az érdemérem kitüntetettje „Jó viszonyt ápol az iskola dolgozóival, jelenlegi és volt tanítványaival. Energiáját és idejét nem sajnálva vesz részt az intézmény pedagógiai munkájában. Szakmai munkájára az igényesség jellemző, gazdag pedagógiai eszköztárral rendelkezik, szívesen alkalmaz új módszereket és eljárásokat. Gyermekszeretetével, támogató hozzáállásával sokat tesz azért, hogy az iskola szakmai színvonala, külső megítélése egyenletesen magas színvonalú legyen.”

A Szent Gellért Érdemérem arany fokozatát az idei esztendőben Bednarik György, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium latin-magyar szakos tanára vehette át. A pedagógus, mint kiderült, az iskola alapítása óta tanít az intézményben. „Kiváló felkészültségű, ízig-vérig tanár egyéniség. Osztályfőnökként és latin szakos tanárjelöltek mentoraként, magyar nyelv és irodalom tanáraként értékes munkát végzett. Kivételes figyelemmel és alázattal fordul mind kollégái, mind diákjai felé példát mutatva ezzel szűkebb és tágabb környezetének. Diákjai egyetemi tanulmányaik során biztos alapokkal rendelkeznek latin tudásukkal és helytállnak vizsgáikon. Latin szakos tanárként minden prohászkás diákkal kapcsolatba került, tanította-nevelte őket az igazi európai kultúra ismeretére, szeretetére.” A kitüntetett számára nem ez az első elismerés: magas színvonalú munkájáért 2014-ben Spányi Antal megyés püspök tanácsosi címmel tüntette ki.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget