Frissen Fejérből

2021.09.01. 07:45

Átadták az új iskolát Pusztaszabolcson

Kedden délután adták át a Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola új épületszárnyát. Mindezt egybekötötték a tanévnyitó ünnepséggel is.

Déri Brenda

Nagy Violetta, Lotti néni és a 3/B-sek már nagyon várták az iskolakezdést a felújított épületben

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A ceremóniát Gódi Katalin intézményigazgató nyitotta meg. – Kedves tanulók, nem hagyományos tanévnyitó ünnepség a mai, ugyanis avathatunk egy új intézményszárnyat is, amely a Dunaújvárosi Tankerületi Központnak, a Fejér Megyei Közgyűlésnek és nem mellesleg a városvezetés képviselőinek köszönhető – mondta az igazgató, majd a megyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián szólt néhány szót. – Többszörösen örömteli nap ez a mai, ugyanis 700 millió forintot meghaladó összegből újulhatott meg és bővülhetett az iskola, ennek köszönhetően kiemelkedő minőségű, valóban 21. századi körülményeket sikerült megteremteni mind a diákok, mind pedig az itt dolgozók számára. A pandémia időszakában még inkább hálával tartozunk, hogy ez az esemény ma létrejöhetett.

Nagy Violetta, Lotti néni és a 3/B-sek már nagyon várták az iskolakezdést a felújított épületben
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Végre újra elkezdhetünk egy olyan tanévet, amikor nem kell küzdenünk a távoktatás nehézségeivel, és bízom abban, hogy ez az év további részében is így marad. Hatalmas hálával fordulok a pedagógusok felé, amiért biztosítani tudták a nehezített körülmények dacára is a gyermekek számára a szellemi oktatást, illetve a diákok felé a gyors átállásért és alkalmazkodásért, és végül a szülők felé a mérhetetlen türelemért és a szükséges többletenergiáért – folytatta tanévnyitó beszédét Molnár Krisztián közgyűlési elnök.

Végül a Dunaújvárosi Tan­kerületi Központ képviseletében Szilágyiné Németh Sarolta fejtette ki a támogatás célját. Elmondta, hogy mindenekelőtt egy olyan intézményt kívántak teremteni a pusztaszabolcsiak számára, amely a jelenkor elvárásainak, kihívásainak megfelelő.

A fent említett felújított és kialakított részeken túl eszközbeszerzés is történt. Így az általános iskolának rendelkezésére állnak új informatikai, illetve sportolási eszközök. Mindent összegezve a tanulók életminőségének megemelése mellett módjukban áll széles körűbb továbbtanulási lehetőségeket is biztosítani számukra, amelyhez a pedagógusok munkája mellett hozzátesz a megújult intézmény is.

A ceremónia jelképes zárásaként szalagátvágással adták át az intézményt és nyitották meg egyben a 2021–2022-es tanévet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában