Rossz döntés volt

2021.09.03. 20:00

Folytatódik az abai temető ügye

Korábban már írtunk arról, hogy a város önkormányzata félreérthető lakossági felhívást ragasztott ki számos síremlékre a temetőben, mely sok helyi lakosból felháborodást váltott ki.

Déri Brenda

Nagy felháborodást keltett Abán a sírokkal kapcsolatos felszólítás

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A kiragasztott cédulák a történtek után gyorsan el is tűntek a sírhelyekről, éppen ezért ismét ellátogattunk a helyszínre, hogy a lakosok véleményét kérdezzük. Ottjártunkkor két idős hölgy beszélgetésbe is elegyedett velünk, viszonylag ugyanazon az állásponton voltak mindketten, azaz a cetlik kiragasztása egy elhamarkodott, rossz döntés volt az önkormányzat részéről.

Ahogy már írtuk, Mikula Lajos polgármester elnézést is kért a kellemetlenségért és elmondta, hogy emberi mulasztás történt, rosszul fogalmazták meg a közleményben foglaltakat. Azóta azonban kikerült a temető bejáratainál található hirdetőtáblákra az új önkormányzati tájékoztató a temetővel kapcsolatos intézkedésekről. Ebben összegzésre kerültek a már kiküldött lakossági felhívások.

Nagy felháborodást keltett Abán a sírokkal kapcsolatos felszólítás
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az egyik idős hölgy hozzátette, hogy a cetlik kiragasztásától eltekintve a temető az utóbbi időszakban kifogástalan állapotban van, a gondnok megfelelően karbantartja, mely ezelőtt nem volt elmondható.

Távozásunk előtt érdeklődtünk még arról is, hogy hallottak-e a gallyégetésről, mely szintén sokakból dühöt váltott ki. A gondnok a felgyülemlett és elszáradt növényi hulladékot nem a megfelelő helyen égette el, hanem a temető azon a részén, ahol évtizedek óta elhanyagolt sírok, sírmaradványok voltak. Az eset után a városvezetés gondolkozott azon, hogy elbocsátja a gondnokot, azonban ez elvetésre került, ugyanis a temető mostani, rendezett állapota neki köszönhető, melyet a megkérdezett két ott tartózkodó idős hölgy is megerősített. A város internetes oldalán olvasható vélemények azonban igencsak megosztóak. Míg az egyik oldal teljes mértékben elzárkózik és szégyenteljes döntésnek nevezi az önkormányzat lépését, addig a másik egyetért vele, még a tévesen megfogalmazott közleménnyel is.

Előzmény:

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/felreertheto-lett-az-abai-sirokra-kerult-kozlemeny-5217875/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában