Frissen Fejérből

2021.08.18. 14:00

Ötvenezer forintra nőtt a gyermek születésekor adható támogatás Abán

Lapunk megkereste Németh Tibort, az abai képviselő-testület Szociális, Oktatási, Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnökét, aki beszámolt a lakosságot a szociális területen érintő legfontosabb változásokról.

Déri Brenda

Leegyszerűsödik az igénylés folyamata az új rendeleteknek köszönhetően – emelte ki az újdonságok közül az egyik legfontosabbat Németh Tibor bizottsági elnök

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A bizottság elnöke elöljáróban megjegyezte, hogy olyan szociális rendszert örököltek az előző városvezetéstől, amely a jelen kor követelményeinek már semmilyen formában nem felel meg. Az új vezetéssel azonban lehetőségük nyílt a változtatásra.

Két év eredményes gazdálkodásának köszönhetően az abai önkormányzat megbízásából Németh Tibor és bizottsága kidolgozott egy újfajta szociális rendszert. A bizottsági elnök ennek érdekében, egyfajta „előtanulmányként” összesen nyolc különböző település szociális rendszerét vizsgálta meg, majd kiemelte azokat, amelyek megfelelőnek ígérkeztek. Ezek Abánál kisebb, azzal megegyező méretű, illetve nagyobb települések voltak. Továbbá nemcsak Fejér megyét tanulmányozta, hanem például Tolna és Komárom-Esztergom megye településeit is. Erre azért volt szükség, hogy átfogó kép szülessen az esetleges lemaradásokról és azok mértékéről.

Leegyszerűsödik az igénylés folyamata az új rendeleteknek köszönhetően – emelte ki az újdonságok közül az egyik legfontosabbat Németh Tibor bizottsági elnök
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az új rendelet bevezetése mellett a már meglévők is megújultak.

– A célunk elsősorban az volt, hogy olyan szociális juttatási rendszert hozzunk létre, amely érdemi segítséget tud nyújtani az abai, belsőbárándi, felsőszentiváni-bodakajtori lakosoknak. Mindezt pedig úgy, hogy kialakuljon egy hosszú távon működő, stabil szociális védőháló. Ugyanekkor tudom, hogy ennek elérése jóval hosszabb folyamat, amely nem egyetlen év alatt fog megvalósulni. Sőt, minden bizonnyal valószínűleg túlnyúlik majd a jelenlegi önkormányzati cikluson is, de úgy véltem, a változás már most érzékelhető. Azt viszont fontos leszögezni, hogy csakis a rendeletben fogalmazott feltételeknek megfelelően igényelhetik a lakosok a támogatásokat mostantól! – fogalmazott a szakbizottság elnöke.

No de vajon melyek azok a rendeletek, amelyeket módosítottak a korábbiakhoz képest?

– Változott a lakásfenntartási támogatás jövedelemhatára és az adható juttatás összege. A korábbi rendeletben meghatározottakhoz képest nőtt a jövedelemhatár, melynek köszönhetően kiszélesedett azon személyek köre, akik igénybe vehetik. Ennek havi összege háromezer forintról ötezer forintra emelkedett. Szintén változott az átmeneti települési támogatás jövedelemhatára és az adható juttatás összege. A korábbi legfeljebb ötezer forintot adható támogatást legalább ötezer forintra módosítottuk, illetve maximum 25 ezer forintra emeltük. Ezáltal a bizottságnak lehetősége van dönteni a támogatás mértékéről a felmerült körülmények alapján – foglalta össze Németh Tibor.

Véleménye szerint utóbbira kiemelten nagy szükség volt, mivel a támogatások nem voltak kiegyensúlyozva a tekintetben, hogy milyen körülmények állnak fenn az igénylő személyeknél. Nem lehet ugyanis egy lapon említeni egy daganatos megbetegedés miatt gyógyszeres kezelésre kért pénzt egy buszjegyre kért összeggel. Ezenfelül változás történt az óvoda- és iskolakezdési támogatásban foglaltakban is, ahol ugyancsak kitoltuk a jövedelemhatárt. Nőtt a temetési települési támogatás is, mégpedig a korábbi 20 ezer forintról 30 ezer forintra. Végezetül a bizottság javaslatot tett a gyermekszületési támogatás felülvizsgálatára is, mely megduplázódott, 25 ezer forintról 50 ezer forintra.

Ugyancsak újdonság, hogy a pénzbeli és természetbeni ellátások kapcsán bevezetésre került a gyógyszertámogatási települési támogatás, mely 2000–10000 forint között adható. A bizottsági elnök hozzátette, hogy a különféle tá­mogatások igényléséhez kap­csolódó adminisztrációs folyamatot is leegyszerűsítették, melyek a rendelet életbe lépésétől kezdve egyetlen űrlapon keresztül igényelhetők. Mind ez idáig az igénylés menete szerint az igénylő az önkormányzat szociális ügyeket intéző osztályának indokolta meg a támogatási kérelem okát, majd ők ezt előterjesztették a bizottságnak zárt üléseken. Ez az ügyintézési procedúra egyik fél számára sem volt kielégítő, éppen ezért volt szükségszerű e téren is a változtatás.

A fent részletezett javaslatokat Aba város képviselő-testülete egyhangúan elfogadta az augusztus 10-én megtartott ülésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában