Frissen Fejérből

2021.08.09. 11:00

Szabad a koncert, szabad volt a tánc Szabadhídvégen

Emlékeinkben tán még aktívan él: a Sió partján rockzenére rázhattuk fejünket, hajunkat, kezünket a nem is olyan távoli múltban.

Szanyi-Nagy Judit

Közel ezer rajongóval telt meg a tér

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ezt az érzést, hangulatot ébresztette fel bennünk a hír: ingyenes P. Mobil-koncertet tartanak Szabadhídvégen. A várva várt eseményre augusztus 7-én, szombat este került sor, méghozzá az épített színpadon és környékén.

– Jól sikerült: jó idő volt, és a jó hangulatból sem volt hiány – értékelt lényegre törően Pap László, a község polgármestere. Ugyanő azt is elmondta, egy szabadhídvégi vállalkozó felajánlásának köszönhető, hogy a rendezvény létrejött, ráadásul belépőjegy megfizetése nélkül. A vállalkozó ugyanis jól ismeri a P. Mobil vezetőjét, Schuster Lórántot, akit így el is csábított a Dél-Fejér megyei településre.

Közel ezer rajongóval telt meg a tér
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A háttérmunkák csaknem másfél hónapot vettek igénybe; de örömmel vágtak bele, mesélte a polgármester, hiszen most jött el az ideje a rendezvényeknek, s ki tudja, mit hoz a jövő. Ha csak a létszámot nézzük, kijelenthetjük, többen hasonlóan gondolkodtak: mintegy ezer fő tombolt és énekelt a szombati szabadhídvégi éjszakában, akadt, aki több száz kilométert tett meg az élményért. A zenekar honorálta is ezt: a szokásos egy-másfél óra helyett kétórás koncertet adtak.

Szeptemberben falunap kö­vetkezik, a tervek szerint fo­gathajtóversennyel – ám ez utóbbi még kérdéses a Sió rekultivációja miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában