Két utca is megújul

2021.08.19. 11:30

Régen várt felújítások következnek Iszkaszentgyörgyön

Látványos beruházások folynak a községben: Még szebb, komfortosabb és élhetőbb lesz a település, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó részek.

Borsányi Bea

Ütemesen halad a munka a Rákóczi utcában

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az egyik legfeltűnőbb a Rákóczi utcán folyó útfelújítás, amely néhány hete már igénybe veszi a lakosság és az áthaladók türelmét. A „ráncfelvarrás” ráfért a régi, sokszor felbontott útszakaszra. Ám mielőtt az aszfaltozás megkezdődött volna, egy másik, szintén fontos feladatot végeztek el a DRV munkatársai: az utca páros oldalán korszerűsítették a vízbekötéseket, csökkentve a gyakori csőtörések kockázatát. A felújítás során a bölcsődénél 12 új parkolóhelyet és gyalogátkelőt is kialakítanak, a postával szemközti buszmegállóban pedig peron épül. Ha minden a tervek szerint halad, szeptember elejére befejeződik a munka. A 225 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat 25 millió forintot biztosított.

Ütemesen halad a munka a Rákóczi utcában
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Ady Endre utcában megkezdődött a víz-gerincvezeték cseréje. Várhatóan ez is hozzájárul majd a csőtörések számának csökkenéséhez. A cserét követően szélesítik, felújítják az utcát és járdát is építenek.

Nemcsak praktikus, közlekedésbiztonsági szempontból fontos, de szép is az aligvári zártkerteknél, a Fehérvár és Iszkaszentgyörgy közötti autóút mellett megépült térköves járdaszakasz, amelyet az önkormányzat önerejéből finanszírozott. Kisiszkán is dolgoznak: a leszakadt partfalat állítják helyre, amelyre a Belügyminisztérium vis maior alapjából kapott támogatást a település.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a festés kivételével elkészült az Aktív Magyarországért Program keretében a kerékpáros pumpapálya, amelynek hivatalos átadását szeptember 22-re tervezik. Gáll Attila polgármester azt is elmondta, ha minden hatósági engedélyt sikerül beszerezni, nyithat az iszkaszentgyörgyi termelői piac is, amire már sokan várnak a településen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában