Önkéntesből lett hivatásos tűzoltó a mezőfalvi fiatalember, Takács Marcell

Normál körülmények között egy ember napja huszonnégy órából áll – legalábbis az óra szerint. Hogy ez a katasztrófavédelemnél miféle időmérő szerint működik, azt nem tudni, de egészen biztosan hosszabb a nap, hiszen annyi minden aligha fér bele, mint amennyit a mezőfalvi fiatalember napirendje igényel. Marcell főállásban a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon tűzoltó, másodállásban egy ipari üzemben létesítményi tűzoltó, otthon szabadidejében önkéntes tűzoltó, és ha még marad ereje, akkor kedvenc időtöltésként igazolt játékosként futballozik. A fő szerelem azonban a tűzoltás, élet- és vagyonmentés. Miként lett ezen szakma iránt ennyire elhivatott, erről kérdeztük egyéves próbaidejének lezárulása alkalmából – írja a duol.hu oldal.

„A jövőben megpróbálkozom az egyetemmel, ahol a rendészettudományi kar katasztrófavédelmi intézete számomra a legvonzóbb.”

– Egészen meglepő módon szinte senkit nem követhettem a családból, aki tűzoltó vagy egyéb katasztrófavédelmi foglalkozást űző ember lett volna. Informatikát tanultam a középiskolában, de hamar kiderült, hogy nekem egyáltalán nem a számítógép előtt ülős munka passzol a habitusomhoz. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, köztük lenni. Egyszer láttam egy cikket az újságban a tűzoltókról, és innen jött az ötlet. Igazából rendőr szerettem volna lenni, de nem tudtam, mennyire bírom majd a pszichikai és a fizikai igénybevételt? A Mezőfalvára való költözés után felvettem a kapcsolatot a helyi önkéntesekkel, ahol Kaltenecker Miklóstól kaptam lehetőséget és védőruhát a tűzoltói munka kipróbálásához.

Egy hónap telt el az első súlyosabb káreset, egy baleset bekövetkezéséig, ami sajnos pont halálos kimenetelű lett. Ez 2018 májusában történt. Szerencsére jól viseltem a helyzetet. A második eset után meg már biztos voltam benne, nem rendőr, hanem tűzoltó szeretnék majd lenni! Telt az idő a mezőfalvi önkénteseknél, majd másfél évvel ezelőtt megkerestek a dunaújvárosi hivatásosoktól, hogy örülnének, ha az ő soraikat is erősíteném. Ekkor még nem köteleztem el magam, kerestem az életcélomat más területen is, mint például az eredeti végzettségnél, az informatikában. És akkor jött megint egy riasztás az önkéntesek vonalán, ami végleg segített eldönteni azt az irányt, amiben folytathatom az álmaim megvalósítását. Tudtam, az önkéntes munkáért nem kapok soha pénzt, de mégis ez érdekel. Akkor foglalkozzunk ezzel nagyban – mondtam magamnak, és így jelentkeztem a katasztrófavédelemhez.

– Különleges történet, ami az eddigi pályafutás alatt megmaradt?

– Az önkéntes időszakhoz köthető. Tavaly májusban két személygépkocsi frontálisan ütközött. Mentők, tűzoltók, mentőhelikopter érkezett. Nagyon komoly munkát jelentett a mentés. Ráadásul azokkal a hivatásosokkal dolgozhattam együtt, akik ma már a kollégáim. Ők már akkor tudták, közéjük fogok kerülni. Az eset után pedig megkeresett minket a balesetet szenvedett fiatal pár és családja, hogy megköszönjék a mentési munkát. Ez olyan pozitív hatást és erőt ad, hogy éveken át táplálkozik belőle az ember.

A teljes cikket IDE kattintva tekinthetik meg!