"Próbáltam belesimulni a katonalétbe"

2021.08.20. 20:00

Többet tenni a lehetségesnél is – Interjú Görög István nyugalmazott ezredessel

Görög István nyugalmazott ezredes vette át hétfőn az Államalapító Szent István Érdemérmet és Díjat.

Tihanyi Tamás

A katonai pálya tudatos választás volt?

– Budapesten születtem, egy ideig ott éltünk, aztán 1957-ben Székesfehérvárra költöztünk, mert édesapámat ide helyezték: a Zrínyi utcai telefonközpontnak lett a vezetője. A telepi gyerekek sorsát éltük, bandáztunk, játszottunk, akkoriban még ott voltak a háború nyomai és egy hatalmas orosz laktanya, a katonák a mi kertünkön át szökdöstek ki. Idővel a Fehérvárra költöző magyar parancsnokság tisztjeinek a gyerekeivel is megismerkedtünk, együtt játszottunk, találkoztunk a szüleikkel. Azt, hogy szegények voltunk, csak ma tudjuk. Nekem jobb sorsúaknak látszottak a katonák, akik általában már megjártak két-három helyőrséget. Román Károly tanított a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskolában, engem minden érdekelt, és rengeteget bütyköltem. Rádió iránymérőként futkároztunk az erdőben, mert a Vasváriban a tájékozódási futás volt a divat. Szerettem és bírtam is futni, bár nem én voltam a legjobb, de arra megfelelt, hogy ha később fizikai kihívások értek, nem okoztak gondot. Sokat köszönhetek a Vasvárinak, mert a pedagógusok legfontosabb feladatuknak azt tekintették, hogy mindenkiből kihozzák a legjobbat. Így találta meg bennem Román tanár úr a szervezőkészséget, a másokkal való bánásmód tehetségét. Egy nap azt mondta, vagy katonának, vagy papnak tud engem elképzelni. Az utóbbit választottam.

Volt katona a családban?

– Állítólag nagyapám génjeit örököltem. Az első világháborúban még 18 éves sem volt, amikor bevonult, másodszorra Kurszkban, a vasútállomás parancsnokságán szolgált tartalékos tisztként, mert egyébként Ercsiben tanított. Próbáltam belesimulni a katonalétbe, amely olyan közösség, ahová be kell tagozódni, s legfeljebb csak belülről lehet kisebb változtatásokat kezdeményezni. Teljesen leszabályozott élet, mindennek megvan az eljárásrendje, egy követelmény, amit ellenőriznek, és a kilógókat visszaterelgetik. Én a katonai regulát betartottam, de mindig azon gondolkodtam, hol lehetne változtatni.

Görög István, a KEMPP ügyvezetője feleségével, Bálint Évával és leányával, Görög Viktóriával
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Járta a helyőrségeket?

– Kiváló eredménnyel végeztem el a katonai főiskolát, ezért választhattam, hová akarok bevonulni. Budapestet választottam egy leány miatt, de végül Nagykanizsára kerültem, egy első lépcsős laktanyába, közel a határokhoz és ehhez mérten magas követelményekkel. Jó emberek jöttek ott össze, akik nem lettek alkoholisták, és igyekeztek a katonákkal humánusan bánni. Ott tanultam meg, meddig lehet elmenni a jobbító szándékkal, s nagyon jól éreztem magam. Aztán 1979-ben csapatépítésre küldték az alegységemet, így kerültem Budapestre egy barakktáborba, majd onnan kisebb csoportokban különböző építkezésekre. Villamossági szakon végeztem a Vasváriban, és tetszett, hogy építhetünk.

Ezeket a tapasztalatokat máig hasznosítja?

– Igen, hiszen itt is építkezünk, és nem ijedek meg, ha valamihez hozzá kell nyúlni. Sokat beszélgettem a katonákkal, és rájöttem, hogy nagy különbségek vannak köztük, de lehet ezeken segíteni. Egyre jobban figyeltek rám, és így még sikeresebbek lettünk. Akkoriban a tévé volt a nagyhatalom, eleinte Nagykanizsán egy volt belőle a folyosó végén. Támogattak bizonyos tisztek, a sorállomány között is elterjedt, hogy rám érdemes hallgatni, ezért elértük, hogy a laktanya 62 helyiségének mindegyikébe került készülék. Elérhetetlennek látszott, de megcsináltuk. Aztán klubokat hoztunk létre, ami akkoriban nem volt általános, és nagyon jó hatást váltott ki, mert a katona úgy érezte, értelmesen el tudja tölteni a szabadidejét. Javult a fegyelem és az általános morális állapot. Ennek az lett az eredménye, hogy áthelyeztek Zalaegerszegre, és ugyanezt kellett megcsinálnom a had­osztálynál is, majd 1984-ben jöttem át Fehérvárra, a hadsereg-parancsnokságra. Elvégeztem a bölcsészkart, aztán jött a rendszerváltás. Akkori parancsnokom, Gyuricza Béla kérte, találjuk ki, miként lehet a sorkatonákat motiválni, mert a nyolcvanas években már erőteljes elidegenedés következett be a hadseregen belül. Tudtuk, tenni kell azért, hogy a társadalom magáénak érezze a hadsereget, ha mi egy saját lábán álló országot kívánunk felépíteni.

 

Ezért alakult meg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör?

– Ez lett az új fejezet az életemben. A szemlélet megmaradt, de a feladataim számos területen megváltoztak. A társadalomnak tudnia kell, mi zajlik a seregben, s mindenkinek legyen része abban, amit honvédelemnek nevezünk! Fészket raktunk Pákozdon, meghatároztuk, kikkel végezzük el a munkát, megteremtettük, hogy erő is legyen mögöttünk. Elsősorban az ifjúságot szólítottuk meg, az emlékhelyet pedig fejlesztettük, és építkezünk tovább. Közös nagy munka eredménye, ahogyan működik a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, ahol felnőtt látogatóink mellett évente sok ezer gyermeket fogadunk és ismertetünk meg a honvédelemmel, táboroztatunk és várjuk a diákokat a Hazafiság Iskolájába, elindult a Hazáért Körút, amely hitünk szerint már egy egész kistérséget fog össze. Mindig igyekeztük mozgósítani a környezetünket, s mert közösen jól dolgoztunk, most kitüntetést kaptunk, mert ez mindannyiunk érdeme. Eljött ez a ritka állapot, de mivel egy darab kitüntetést adnak, azt én viselem, és büszkén teszem.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget