Frissen Fejérből

2021.08.15. 07:05

Görög István kapja a Szent István Emlékérem és Díjat

Péntek délelőtt bejelentették, hogy ki az idei Szent István Emlékérem és Díj díjazottja. Görög István a hétfői ünnepségen veheti át az elismerést.

Déri Brenda

Csurgai Horváth József és Spányi Antal jelentette be a döntést

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Immáron 18. alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Emlékérem és Díj ünnepélyes átadása. A díj alapítását néhány magánszemély kezdeményezte, így alapították meg 2004-ben a Szent István-díjat, amelyet minden évben olyan személynek ítélnek oda, akinek munkásságához, szakmai életpályájához, attitűdjéhez Szent István öröksége szolgált iránymutatásul. Mindemellett pedig a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet élt és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Csurgai Horváth József és Spányi Antal jelentette be a döntést
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az idei díjazottat Spányi Antal megyés püspök, a Szent István Érdemérem és Díj Kuratóriumának elnöke és Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója jelentette be a székesfehérvári polgárok szavazatát figyelembe véve. 2021-ben Görög István kapta meg a díjat, akinek életpályáját, valamint a döntésük okát a megyés püspök ismertette.

– Döntésünket minden esetben hosszú tanakodások előzik meg, hiszen számos jelölt közül kell kiválasztanunk azt az egyet, akiről azt gondoljuk, hogy méltó örököse és felmutatója a Szent István-i értékrendnek. Úgy vélem, ebben az esztendőben ismételten sikerült megtalálnunk a megfelelő személyt. Görög Istvánt bizonyára sokan ismerik, magas rangú katonatiszt volt, aki tisztességgel és becsülettel megállta a helyét, amikor kellett. Egy katonaember fegyelmezett, következetes, szolgálatés áldozatkész. Görög István jelenleg a pákozdi Katonai Emlékpark ügyvezető igazgatója, aki a napi teendők mellett igyekszik beültetni a fiatalok lelkületébe a múlt megbecsülését, halottaink tiszteletét és a katonai erények fontosságát.

A díjátadó ceremónia hétfőn, augusztus 16-án este 18 órakor lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában