Eperjes Károly fiatalon még pap akart lenni – A sárkeresztúri katolikus templomban járt a színművész

– Nemrég Soponyán forgattuk három hétig az AVH-s jeleneteket, a kínzásokat és egyebeket a Zichy-kastélyban. A film címe Magyar Passió. 1950. június 8-án egy éjszaka alatt lefejezték a magyar katolikus értelmiséget, Tizenegyezer-nyolcszáz szerzetest, papot vittek el egyetlen éjszaka alatt – mesélt készülő filmjéről Eperjes Károly színművész Sárkeresztúron. A színész arról is beszélt, hogy a tervek szerint az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával a pápa is kap egy demopéldányt az elkészült alkotásról. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész nem először járt a sárkeresztúri katolikus templomban, ugyanis a kommunista diktatúra keresztényüldözéseit bemutató film forgatása idején ide, és a környező településekre is eljárt a szentmisékre.

– Nem voltunk sokan ezeken a miséken, de azért voltunk. Ezen nem csodálkoztam, mert én is liberális keresztény voltam. Ám olyan nincsen. Aki liberális, az nem keresztény – fejtette ki a színész, akit szülei – mivel elsőszülött fiú volt – felajánlottak papnak.

– Római katolikus családba születtem, szüleim pedagógusok voltak, nem járhattunk templomba. De mi akkor is mentünk! Ha olyan volt a templom, akkor bementünk a sekrestyébe, ha olyan furcsa pap volt, akkor felmentünk a karzatra.

A színész arról is szólt, kamaszkorában még papnak készült, ám az élet úgy hozta, hogy végül más hivatást választott.

– Amikor a pap nagybátyámat kiengedték a börtönből, csak otthon misézhetett Hegykőn, az oldalsó oltárnál. Ő még latinul misézett, én latinul tanultam meg ministrálni. Hat vagy hét, talán nyolc évig is ministráltam neki minden reggel az oldalsó oltárnál. Aztán én is úgy gondoltam 16-17 éves koromban, hogy pap leszek, de hát a Jóisten olyan szépnek teremtette a másik nemet, hogy éreztem, ebből balhé lesz! Úgyhogy nem mentem papnak – emlékezett Eperjes Károly.

A világjárvány kapcsán elmondta, ő maga kétszer is elkapta a koronavírust, ám hite ez idő alatt is vele volt.

– Amikor jött a Covid, bezárták a templomokat. A pestis idején, a középkorban, állandóan szentelt vízzel járkáltak a papok, és hintették a népet, három méterről gyóntattak. Annyi misét mondtak a papok, amennyit csak lehetett – idézte fel Eperjes, aki nem hagyta annyiban, keresett papokat, szerzeteseket, akik mindennap házhoz mentek, áldoztattak.