támogatással

2021.08.25. 07:10

Az új komposztáló rendszerben dolgoznak a Szent Kristóf Ház gondozottjai

A Szent Kristóf Ház gondozottjai már dolgoznak is az új komposztáló rendszerben.

Palocsai Jenő

A Gaja Környezetvédő Egyesület indította el Varga Gábor elnök vezetésével azt a programsorozatot, mely során különböző intézmények dolgozói, tanulói, óvodásai, illetve gondozottjai ismerkedhetnek meg a talaj világával. Ehhez, illetve a szegélynyíró, ágaprító és fűnyíró beszerzését is tartalmazó projekthez az Alcoa Alapítvány 25 ezer dolláros támogatása biztosította a forrást.

 

– A fiatalokkal már évek óta gondozzuk a saját udvarunkat, a templomkertet és a templom melletti útszakaszt is. Régi álmunk volt, hogy az év közben felhalmozódó zöldhulladékot fel tudjuk dolgozni, hogy ne kelljen zsákokba rakni és elszállíttatni – mondta a Kristóf Ház vezetője, Magyar László.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget