Frissen Fejérből

2021.07.05. 17:30

Papagorasz Takisz szerint soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet

Manapság is sokak szája mosolyra húzódik, amikor elhangzik valahol, hogy a sakk bizony a sportok közé tartozik. Papagorasz Takisz megerősítette, ebben a játékban rendkívül fontos a kondíció, sőt, a profik számára a fizikai felkészülés sem elhanyagolható.

Héjj Vivien

Papagorasz Takisz megerősítette, ebben a játékban rendkívül fontos a kondíció

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

- Az utóbbi évtizedekben szerencsére nagyon pozitív imidzse van a sakknak – kezdte a Fehérvári Sakk Egyesület alelnöke, akitől azt is megtudtuk, a szervezet már mintegy fél évszázados múltra tekint vissza. – Az 1970-es évek elején indult a klub, akkor Videoton SC néven működött, később lettünk Fehérvári SE. Feladatainkat az alapszabályunkban is rögzítettük: támogatjuk a város és a környék versenysakkozását. Részben azzal, hogy indulunk versenyeken, részben pedig azzal, hogy mi magunk szervezünk bajnokságokat. Emellett utánpótlást is nevelünk, és fontos számunkra az is, hogy aki betér hozzánk, az megtanuljon sakkozni – mondta az egyesület működéséről Papagorasz Takisz, a Fehérvári Sakk Egyesület alelnöke. Ez a klub valóban a játékról szól, kötetlenségét bizonyítja, hogy azokat is szívesen látják, akik nem szeretnének versenyszerűen foglalkozni a játékkal, sőt, az sem feltétel, hogy valaki minden egyes héten a tábla mellé üljön.

Mint minden sportnál, úgy itt is rendkívül fontos a felkészülés

- Ingyenesen bejöhet bárki, ez egy nyitott klub. Annyira nyitott, hogy sokszor az ide járó gyerekek szülei is itt maradnak, bekapcsolódnak a játékba – tette hozzá az alelnök, akitől azt is megtudtuk, jelenleg mintegy negyven aktív tagja van az egyesületnek, rajtuk kívül körülbelül még tíz fiatal is rendszeresen betér a Királykút Emlékházba, ahol heti két alkalommal sakkozhatnak együtt a sport iránt elkötelezettek. – A játékosokat akkor igazoljuk le, ha már komoly partit játszanak. Mikor tudnak komoly partit játszani? Akkor, ha tudják kezelni a sakkórát és írni a partit. Utóbbi azért is fontos, mert ha például felborul a tábla vagy reklamáció van, akkor tudják, hogy hol tartott a játék, és adott esetben vissza tudják nézni a lépéseket. Arról nem is beszélve, hogy utólag is sokat lehet tanulni egy-egy játékból – mesélt a részletekről Papagorasz Takisz.

Papagorasz Takisz megerősítette, ebben a játékban rendkívül fontos a kondíció
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

Tudatosítani a lépéseket

Hozzátette, a gyerekek számára a tanulás során pozitív minta lehet az, amikor látják a felnőttek türelmesebb, megfontoltabb játékát. – Amikor gyerekek sakkoznak otthon vagy bárhol, akkor ösztönből lépnek. Az oktatásunk célja, hogy a tudatos lépések aránya legalább ötven százalék legyen. Nem baj, ha valaki tudatosan rosszat lép, a tudatosság a lényeg – tette hozzá az alelnök. Mint mondta, a sakk sok egyéb mellett egészséges öntudatra neveli a gyerekeket. Egymás tiszteletére tanít és a nemek közti gátlások feloldásában is segít. A legfontosabb mégis az, hogy soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet. A házi bajnokságok alkalmával a sakkozás szerelmesei összemérhetik tudásukat. Papagorasz Takisz úgy tapasztalja, az egyesületen belül nagy igény van a házi bajnokságokra.

- A jobb játékosok találnak országos versenyeket is, ott is elindulnak, ám akik nem olyan jók, mondjuk úgy, hogy a mezőny második fele, valamint a kezdők, igénylik a házi versenyeket, így aztán minden évben minimum két megyei szintű házi bajnokságot rendez az egyesület. Ide bárki bejöhet, nem feltétel, hogy rendszeresen járjon az egyesületbe. Az elmúlt bő egy év kihagyás a játékosokon is meglátszik, mindenkinek vissza kell egy kicsit rázódnia. Papagorasz Takisz elmondta, habár a szakkönyvek és az internet segítségével is el lehet merülni a sakkozás rejtelmeiben, ezek a módszerek nem összehasonlíthatóak azzal, ha két ember szemtől szemben játszik egymással. Mint minden sportnál, itt is rendkívül fontos a felkészülés, mentálisan és fizikailag egyaránt.

- Kell hozzá kondíció. A legjobb sakkozók azt mondják, hogy a fizikai felkészülés is rendkívül fontos: rendszeresen futnak, edzenek. Az NB II-es partik nagyjából 5-6 órásak, és végig ott kell lenni fejben, ami nem kis teljesítmény. Jelenleg az egyesület rövid távú célja, hogy az elmúlt másfél év kihagyása után reaktiválja az embereket, és újra együtt játsszanak, eddzenek a sakk iránt érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában