Frissen Fejérből

2021.07.05. 08:44

Népi hangulat költözött a Gárdonyi Géza Művelődési Házba

Népi hangszerek és gyermekhangok törték meg a csuhéfigurák készítése közben hallható duruzsolást.

Baráth Eszter

Népi hangszerek megszólaltatása mellett készültek a csuhéfigurák

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szombat délután várta azokat, akik úgy döntöttek, kipróbálják és elsajátítják a csuhéfigurák készítésének alapjait. Szilvási-Grund Helga, a művelődési ház igazgatója elmondta, komplex népi foglalkozássorozatot hirdettek kollégáival, amit a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósíthattak meg. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők népi kismesterségekkel ismerkedhetnek meg, amihez pluszban került a népi hangszerek bemutatása és a népi játékok, táncok tanítása. A csuhétárgyak elkészítésében és a gyékényszövés alapjainak elsajátításában Komendó Gabriella volt az érdeklődők segítségére, míg a hangszereket Varró János mutatta be, a játékokat pedig Bergerné Szőnyi Anna vezette.

Népi hangszerek megszólaltatása mellett készültek a csuhéfigurák
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az intézmény igazgatója kiemelte, a foglalkozássorozatnak még egy része lesz, így a hónap utolsó napján az agyagozással ismerkedhetnek meg a hozzájuk érkezők, de a néptánc és a népi játékok ekkor sem maradhatnak ki a programból. A rendezvény a hirdetmény szerint családoknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szólt, hiszen a foglalkozásvezetők segítségével azok is sikerélménnyel zárhatták a délutánt, akik korábban még nem próbálták ezt a technikát – tapasztalhattuk meg a helyszínen. Bár a foglalkozásra előre kellett regisztrálni, a létszámot növelte, hogy szombaton már a művelődési házakba is el lehetett látogatni védettségi igazolvány nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában