Frissen Fejérből

2021.07.01. 17:30

Idén még nem lesz Móron strand, de van remény

Szerdán kora délután tartotta meg a város képviselő-testülete a soron következő ülését.

Palocsai Jenő

Valaha nagy volt az élet a strandon, de sok pénz kell az újraindításhoz

Fotó: FMH-Archív

Napirendi pont volt a Mór Városi Strandfürdő üzemeltetése is, amely évekkel korábban bezárt. A polgármester elmondta: – A medencetest megrepedt, napi 60 köbméter víz elfojt, emellett nincs automata vegyszeradagoló, sem pedig vízforgató berendezés. Ezek hiányában nem lehet olyan mintát prezentálni, ami lehetővé tenné a fürdő üzemeltetését. Ezzel a műszaki állapottal nem felel meg sem az előírásoknak, sem az elvárásoknak.

Ha a testület megegyezik, hogy mit lehet az adott területen kiépíteni, akkor pályázati forrást kell találni, mert a jelenlegi helyzetben 3-400 millió alatt nem lehet újraalkotni a fürdőt. A stranddal kapcsolatos tanulmány eredménye várhatóan augusztus végére lesz kész, és csak utána lehet pályázatot keresni rá.

Ha meg is épül az új strand, egyes becslések szerint csak az üzemeltetése évi 50 millió forintra rúghat.

Valaha nagy volt az élet a strandon, de sok pénz kell az újraindításhoz
Fotó: FMH-Archív

A Wekerle Szabadidőközpont éppen a bezárt strandfürdő miatt nem tartja meg a szokásos nyári szünetét. Csak két hétre, pontosabban augusztus 18. után zár be, és mire a tanév elindul, addigra újra kinyit. A nyár előttünk álló heteiben azonban nyitva lesznek az oldalajtók és van füves terület, így napozni is lehet. Talán nem ugyanolyan, mint a strand, de sportolni és a nagy melegben felfrissülni így is lehet Móron.

Nincs vasárnap fűnyírás

Megszavazta a testület, hogy vasárnap semmilyen zajt keltő házi, illetve ház körüli tevékenységet nem lehet folytatni Móron. Így nem lehet majd füvet nyírni, és nem sikolthat sem az asztali körfűrész, sem a sarokcsiszoló, de még a rotációs kapáknak is hallgatniuk kell. Mivel korábban egyáltalán nem volt ilyen jellegű szabályozás, így valószínű, hogy lesznek súrlódások az átmeneti időszakban.

Fenyves Péter a csendrendeletről elmondta: – Pihenéshez való jog is van, és persze el kell végezni a ház körüli munkákat is, de arra ott a szombat, emellett sokan vallják, hogy a vasárnapi munkán nincs Isten áldása.

Az esemény Szakonyiné Beke Mariann (k) vehetett át díjat Fenyves Péter városvezetőtől (j) és Czachesz Gábor (b) alpolgármestertől. Mariann a könyvtárosi munka mellett a város múltját kutatta
Fotó: FA

Átadták a Kovalovszky Miklós-díjat

A rendelet hatálybalépését követően felszólítást, sőt akár bírságot is kaphat az, aki vét a zajvédelem helyi szabályai ellen. Mind a 12 tag jelen volt a gyűlésen, így természetesen határozatképes volt a testület, mely gyorsan, szakszerűen vette végig a harminckét napirendi pontot. Kiemelt helyet kapott azonban egy rangos díj átadása, ugyanis Fenyves Péter, Mór polgármestere elismerést adományozott a város nevében.

A városvezető és Czachesz Gábor alpolgármester Szakonyiné Beke Mariann könyvtárosnak nyújtotta át a virágcsokrot, és vele a Kovalovszky Miklós-díjat, mely kétévente adható. Csak azokat a közszolgálatban állókat érheti ez a megtiszteltetés, akik valami kiemelkedőt alkottak, emelve munkájukkal a város rangját. Szakonyiné könyvtárosként dolgozik, ám emellett helytörténész is, aki kutatta Mór történetét, illetve a helyi svábság múltját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában