Lírai útkeresésben Isten felé…

2021.07.14. 17:30

Megható dokumentumfilmet forgatnak a megye több pontján is

A Csendhez szokott szív – Úton Eperjes Károllyal címmel készül lírai dokumentarista film a hitét kereső és megélő ember útjáról, megyei helyszíneken is. A váli Hétfájdalmú Szűz- templom, s a bodajki Segítő Szűzanya-kegytemplom és a Kálvária szolgált szakrális képekkel a belső gondolatok megjelenítéséhez.

Zsohár Melinda

Eperjes Károly Bodajkon istenes verseket olvasott fel, de Válon is fogadták a stábot

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Csákváron két esztendeje forgatott, nemzetközi és hazai sikereket befutott Rododendron film után a Lighthouse Film két rendezője, Törcsi Levente és Kovács Levente visszatér Fejér megyébe forgatni. A Rododendron közelmúltunk sötét korszakáról, az ügynökök-besúgók és áldozataik elhallgatott emlékeit boncolgatta, különösen a lélektani mélységek nyomába eredve.

Hét éve próbálják az idén végre elkezdett Csendhez szokott szívet forgatni, mondta el Kovács Levente társrendező, az ötlet ugyanis Törcsi Levente alkotótársától származik. „Transzcendens árvaságban élünk” – idézi a két rendező Barsi Balázs ferences szerzetest, s őket alkotóként is foglalkoztatja ez a gondolat, indokolták meg a valóban nem hétköznapi tartalomhoz való ragaszkodást.

A film társadalmi üzenete: hogyan jutunk el a fogyasztói társadalom istenétől Istenhez, azaz az Eucharistiáig – ez utóbbi, nagy betűvel és tágabb értelemben az Oltáriszentséget, a Mindenhatót jelenti a keresztényeknek.

Kovács Levente társrendező és Polgár Csaba vezető operatőr Fejérben

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A főhőst, az utazót Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja személyesíti meg, aki kezdetben a felszínesség kultúrájában elmagányosodott embert jeleníti meg. A sokakban megfogalmazódó hiány­érzete okán fogalmaz meg kérdéseket, keres és talál válaszokat a kiüresedéstől szenvedő világban – a film reményt, némi útmutatást kíván adni a felvetésekhez.

Több helyszínen forgatták, mindössze hét nap alatt, s csupán hat és fél millió forint állami támogatásból (NFI – Nemzeti Film Intézet). Vezető operatőre Polgár Csaba. A dokumentumjellegű és játékfilmes eszközök erősítik egymást, dinamikusabbá teszik a művet, a manapság népszerű műfaji kombináció célja: minél szélesebb réteget megszólítani. A színművész elmondta: boldogan fogadta el a felkérést a film főszerepére, a helyszínek és a nyilatkozó papok, szerzetesek személye és mondanivalójuk számára is hitelesek. Barsi Balázs ferences rendi szerzetes Sümegen, Baán Izsák bencés szerzetes pedig Bakonybélben beszélt a kamerák előtt Eperjes Károllyal; Spányi Antal megyés püspökkel a Püspöki Palotában készített lírai felvételeket a stáb.

Eperjes Károly Bodajkon istenes verseket olvasott fel, de Válon is fogadták a stábot
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Budapesten és Makkosmárián is forgott a film, s egy előzetes „látványhír”: Vácott Bacskai Sándor több ezer postagalambot engedett szabadon repülni a film kedvéért. Kovács Zoltán atya kedden a váli templomban fogadta Eperjes Károlyt és Bese Gergő atyát. Mórocz Tamás és Oravecki Attila plébánosok Bodajkon, a nemrégiben felújított Segítő Szűzanya-kegytemplom plébániáján köszöntötték szeretettel a számukra is fontos témájú és lelkiségű film alkotóit, ahol istenes verseket olvasott fel Eperjes Károly. A domboldalon magasodó Kálvária stációit végigjáró művész megrendülése nem csupán a színészóriás tehetségét, hanem belső meggyőződését is híven tükrözte a kamera optikája által megörökítve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában