barátság

2021.07.22. 11:30

Keresem azt a lányt, jelige: kék tetoválás – Fehérvári kisfiú balatongyöröki kalandja

Csütörtök. No de nem a mai, hanem az egy héttel ezelőtti. Napsütés, jó idő. Székesfehérvárról irány Balatongyörökre!

Szanyi-Nagy Judit

Adott egy kisfiú, egy kislány, valamint két anyuka. A legény – szól a történet – megismerkedett egy kis hölggyel, aki a keresztségben a Viki nevet kapta. Ahogyan az lenni szokott, játszani kezdtek: a vízben, a parton. A kisfiú már most úriember: rögtönzött játszótársát egy vattacukorra is meghívta, s a közös vidám percek során gálánsan még a hajóján is tolta. Ha már ilyen komolyra fordultak a történések, bemutatta a leányzót az ő anyukájának – s fordítva is megtörténtek a vízválasztó események.

A happy endre mégis várni kell. Ugyanis, szintén az általános forgatókönyvnek megfelelően, a gyermekek saját szüleikkel együtt hazautaztak, s lévén korábban nem ismerték egymást, kapcsolatuk, jelenleg úgy tűnik, megszakadt. Nos, ebbe nem szeretne belenyugodni a kisfiú anyukája, mivel a legény azóta is kéri, kérleli őt, segítsen neki megkeresni az új pajtást, szívesen levelezne vele.

Hát mit tehetne ilyenkor egy szerető anyuka? Az internet népéhez, a közösségi médiához fordul, s kéri: az a szőke hajú anyuka, akinek ismerős a fenti történet, jelentkezzen!

A fiús édesanyának természetesen videós „bizonyítékai” is vannak – azokat a személyiségi jogok miatt nem publikálta –, de annyit elárult a beazonosításhoz: gyermeke kezén egy kék szívecskés csillámtetoválás tündökölt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában