Hírlapkihordóból postamester

2021.07.14. 08:00

Meglepetéscikk a 20 éves postai szolgálat után Varga Imréné Majának

Húsz év postai szolgálat után ezen a héten pénteken vonul nyugdíjba Varga Imréné Maja, akiről több mint húsz éve a Fejér Megyei Hírlap is riportot készített: családi házukban rendezték be ugyanis a postát. A hírlap kihordásával kezdte, majd postamesterig vitte a sors. Meglepetéscikk készült neki, lánya, Varga Edit, a Sukorói Hagyományőrző Egyesület vezetője jóvoltából.

S. Töttő Rita

Varga Imréné a sukorói közösség részévé vált

Fotó: a család

– Édesanyámról van szó, ezért szívügyem a dolog – mondja Varga Edit, a Sukorói Hagyományőrző Egyesület elnöke, akinek édesanyja 20 év postai szolgálat után vonul nyugdíjba, majd pedig 60. születésnapját ünnepli az utolsó munkanapját követő hétvégén.

Édesanyja a Fejér Megyei Hírlap történetében többszörösen is nyomot hagyott: 1991 és 1994 között ugyanis minden hajnalban ő hordta a lapot a sukorói olvasóknak. 1998. július 6-án pedig riport készült vele arról, hogy ő lett a postamester és a saját családi házában rendezték be a postát. Szokatlannak tűnik most ez a megoldás, pedig annak idején ez egy megszokott dolog volt. Akkor így mesélt magáról Varga Imréné: „Megpályáztam a postamesteri állást, de előtte két évig már dolgoztam a postánál. Voltam kézbesítő, majd a kisposta vezetője. Az igazi szakmám női szabó, majd főállású anyaként voltam idehaza. Nem tudtam volna elképzelni, hogy a három gyerek mellől bejárjak valahová. Viszonylag könnyen váltottam és lettem postás. Bár az „öreg” kollégák szerint soká leszek igazi, gyakorlott postás! Jelenleg vállalkozóként dolgozom. A saját házunkban van a posta…”

Varga Imréné a sukorói közösség részévé vált
Fotó: a család

Akkor, szinte még friss postásként, kisgyermekes anyukaként nem lehetett könnyű: „Vargáné segítsége egy kézbesítő, aki kihordja a leveleket, de nyugdíjfizetés idején a postamester is útnak indul, hogy idejében kézbesítsék a pénzeket. – A régi postamestereknél az egész család „bedolgozott”, nálunk ez nem megy. Egyrészt kicsik a gyerekek, a férjemnek pedig van állása. A nagylányom nyáridőben segít, elviszi a leveleket, az újságokat.” S a több mint húszéves történet akkor azzal a reménnyel zárult, hogy „remélem a faluban is elfogadnak, mint postamestert.” Nos, ez nagyon úgy fest, így is lett, tekintve, hogy nyugdíja vonulása is a postáról történik pénteken. Munkáját számos alkalommal elismerték, ugyanis kétszer is megkapta kiemelkedő értékesítési eredményéért az oklevelet. Lánya azt mondja, nem hogy elfogadták, de gyakorlatilag a közösség részévé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában