Frissen Fejérből

2021.07.31. 15:30

Hajléktalankrízis Székesfehérváron: konfliktusok a renitens viselkedés miatt

Finoman szólva is áldatlan állapotok uralkodnak a belváros néhány utcájában. A különböző szolgáltatóegységek, irodaházak és áruházak környékén lévő tereken megnőtt a hajléktalanok száma.

Déri Brenda

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az ott élők egyre nehezebben viselik el, hogy nem tudnak hűsölni egy kellemeset a fák árnyékában lévő padokon, nem engedhetik ki gyermekeiket rollerezni vagy játszani a panelházak aljában lévő zöld területekre. Mindez az odatelepülő hajléktalanoknak köszönhető, ugyanis előszeretettel járkálnak fel s alá. Persze nem mind, a környéken lévő lakosok szerint egy visszatérő, több főből álló csoportra jellemző leginkább, hogy problémásak lennének. Rendszerint bódult, kábult állapotban hangoskodnak. Előfordult már egy-egy kirívóbb eset is, amikor hiányos öltözetben zaklatták a járókelőket.

Lapunk ellátogatott egy a helyszínen lévő büfébe, ahol az ott dolgozótól és a járókelőktől érdeklődött a fennálló helyzet felől. Szinte egyhangúan minden megszólított kijelentette, hogy borzalmas, ami az elmúlt néhány hónapban eluralkodott.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Egy büfében dolgozó hölgy a következőt mondta:

– Sajnos, rengeteg hajléktalan jár ide, többnyire ugyanazokat szoktam látni, valakit név szerint is ismerek, mert már többször előfordult, hogy idepiszkított az asztalaim köré. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy éppen oda ürítenek, ahol rájuk jön és nem érdekli őket, hogy hol vannak vagy kik látják.

Egy környéken élő lakos is megerősítette az említetteket, aki a lépcsőházból kilépve, alig 1-2 méterre a bejáratnál lévő pad alatt emberi ürüléket talált. Ez azonban még továbbra sem minden, a rengeteg szemét, az eldobált és összetört üvegek is felfordulást okoznak.

Megszűnni nem tud

Megkérdeztük Zsabka Attilát, aki a hajléktalanoknak fenntartott Kríziskezelő Központ vezetője, hogy az intézmény részéről milyen intézkedések várhatók.

– Sajnos, nemcsak Székesfehérvárra jellemző a hajléktalanok utcai jelenléte. Eddigi tapasztalataim alapján a legjobb esetben is csökkenni tud a számuk, de megszűnni nem. A mostani időszakban, mivel nyár van, valóban többen tartózkodnak a közterületeken. Korábban már volt példa arra, hogy a hatóság segítségével erélyesebben felléptünk, de ez csak rövid távú megoldást eredményezett. Egy ideig eltűntek az adott helyről, de a folyamatos el lenőrzés hiányában visszaszivárogtak újra. A megelőző évekből is látszik, hogy az ősz, illetve a tél szinte megoldja ezt a problémát, ugyanis a zordabb időjárás miatt jobban igénybe veszik a szolgáltatásainkat, férőhelyeinket. Ám ez csak a következő év első melegebb napjáig tart, amikor már inkább kint vannak a közterületeken, parkokban.

Több hányatott sorsú hajléktalan él az utcán, ami zavarja az ott élőket
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az intézményvezető azt is hozzátette, hogy a rendőrség rendelkezik olyan hatáskörrel, amelyek megengednék a szigorúbb intézkedéseket abban az esetben, ha rajtakapják őket, hogy éppen szabálysértést követnek el. Legtöbbször azonban az igazoltatás, figyelmeztetés vagy a megbírságolás nem elég. A hajléktalanok érdektelennek mutatkoznak, mert úgy mond nincs vesztenivalójuk. Ennek ellenére továbbra is igyekeznek hatékonyan fellépni.

– A rendőrfőkapitánnyal már egyeztettem, jövő héten bejárjuk a hatósággal a Skálát és környékét – zárta mondandóját Zsabka Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában