Frissen Fejérből

2021.07.19. 07:45

Főzőversennyel és színpadi produkciókkal szórakoztatták az embereket az alapi falunapon

– Úgy gondolom, a falunap sokkal több egy szórakoztató szombatnál, hiszem, hogy a közösség kötőanyaga, habarcsa, amely segíti a sok kis különálló portát faluvá összefogni – fogalmazta meg köszöntőjében Szalai János Milán polgármester.

V. Varga József

Jócskán benne járunk a délutánban, a főzőcsapatok már régen leadták ételüket, sőt, a zsűri a döntését is meghozta a legjobb sertéspörkölteket illetően. A fák árnyékában a szakácsmesterek a bográcsokból az utolsó falatokat is kiporciózzák a késve rájuk köszönő barátoknak, ismerősöknek, és érdeklődéssel tekintenek a színpad felé, ahol javában sorjáznak az egyes produkciók.

A futballtorna gárdái az utolsó meccseken is túl vannak, s kisebb-nagyobb csoportokban szállingóznak vissza a sokaság körébe, nagyokat kortyolva a hűvös sörökből. Az önkormányzat sátránál Strasszer Bálint és Retterné Terike szorgoskodik, nem kilógva a sorból, ők is ízletes sertéspörkölttel szolgálnak a vendégeknek, a fellépőknek. Hopmesterként Kiss Ágnes és Horváthné Kiss Andrea hol itt, hol ott tűnik fel a forgatagban.

Színpadra léptek az alapi Ten Dance látványtáncosai is
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Köőné Lendvai Marika, a Mezőföld Népi Együttes vezetője az újbóli nekifutást ecseteli a krónikásnak, hiszen a járványhelyzet nem kedvezett néptáncos csoportjaik megszokott mindennapjainak. A délutáni táncházat Gőbölös Gábor és Gőbölös-Varga Zsuzsanna néptáncpedagógus pár vezényli, majd a Ten Dance látványtáncosai varázsolják el a nagyérdeműt. Úgy tetszik, a Csokigyáros színes kalapjai kimeríthetetlen tárházai a válogatott édességeknek – az interaktív gyermekműsor lurkóinak őszinte örömére.

László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének koncertje szívet-lelket melenget, az ismert slágerek mellett saját dalai is szépen szólnak. A Bad Times aztán belevág, sorban pörögnek a „magyarock”-opuszok, az ismert Lord- és P. Mobil-balladák.

A falunapi főzőversenyt a Köménymag csapat nyerte
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

De a falunapi versenyekről se feledkezzünk meg, a díjakat a polgármester és Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője adta át. Az íjászverseny győztesei kategóriánként a következők: Horváth Fanni, Lőkös Dorina, Lőkös Dávid, Pribék Nikolett és Jéga-Szabó Norbert. A focikupát a Keverton gárdája hódította el, a legjobb játékos Csuka Ákos, a legjobb kapus Aranyos Ádám, a gólkirály Deák Soma lett. A főzőversenyben a Köménymag névre hallgató különítmény diadalmaskodott.

Frissen Fejérből

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában