Frissen Fejérből

2021.07.07. 16:10

Folytatódik a nadapi építési ügy

Nyugodt mederben, konstruktívan zajlott le az a képviselő-testületi ülés kedden Nadapon, ahol a tavaly nagy vihart kavart településrendezési eszközök módosítását tárgyalták. Főépítészt bíztak meg a feladattal, a lakossági javaslatokat pedig beépítették a készülő tervezetbe.

S. Töttő Rita

Köteles Zoltán polgármester: a cél nem a beépíthetőség növelése, hanem a zöld jelleg megóvása

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy arról tavaly többször is írtunk, Nadapon több ponton is kérdésessé vált a településrendezési eszközök módosításának eredményeképp született tervezet.

Ezeket a kérdéseket most, a járványhelyzet elmúltával ismét személyesen beszélhették meg a helyiek a keddi testületi ülés keretében. A tervezet módosítására felkért cég ugyanis újabb módosításokat tett le a nadapiak asztalára. Köteles Zoltán polgármester így fogalmazott: a mostani lépés egy komoly előkészítő fázis lezárása lesz. Ezzel arra utalt, hogy a korábbi tervekben szereplő kerékpárút, amely magánterületeket is átszelt, eltűnik a térképről. De azok az övezeti besorolások is megváltoznak, amelyek elméletileg csak közterületekre vonatkozhatnának, mégis Nadapon érintett több magánterületet is. – Szerintem eddig is egyről beszélt a lakosság és az önkormányzat: a cél ugyanis a besorolásokkal nem az, hogy a beépíthetőséget növeljük – például a szintezési ősjegynél –, hanem hogy továbbra is zöld minősítést kapjanak. Lehet ez tőlem rekreációs vagy turisztikai tematikájú övezet is, a lényeg, hogy a falusias jelleg ne változzon – fogalmazott.

Köteles Zoltán polgármester: a cél nem a beépíthetőség növelése, hanem a zöld jelleg megóvása
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Pasqualetti Gergő önkormányzati képviselő is hangsúlyozta: az Együtt Nadapért Egyesület szintén részt vett az egyeztetési folyamatban, a javaslataikat meghallgatták. A polgármester pedig ezek mentén „zongorázta le” a határozati javaslatot, amely azzal zárult, hogy a következő tervezetet lehet vinni a lakossági fórumra, ahol már az igényeknek megfelelő változatot láthatják a nadapiak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában