Megbolygatja a közlekedést a rali

2021.07.16. 07:00

Elterelésekkel jön az új buszhálózat a megyeszékhelyre

Mozgalmas szombat előtt állnak a fehérváriak. Érkezik az új buszhálózat és buszmenetrend, valamint ekkor rendezik meg a Székesfehérvár–Veszprém Rallye-t is, emiatt a város több pontján forgalomkorlátozás lesz.

Héjj Vivien

Érkezik az új buszmenetrend, de verseny miatt terelésekre kell számítani

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Szombaton lép életbe a már sokak által véleményezett és még többek által várt új székesfehérvári helyi buszhálózat és menetrend. A korábban közöltek szerint már a mai naptól ingyenesen igénybe vehetőek a helyi járatos buszok, egészen július 31-ig. A tesztidőszak lényege, hogy minél többen igénybe vehessék és megismerjék az új járatokat, viszonylatokat. A fehérváriaknak és az ideérkezőknek számolniuk kell azzal is, hogy szombaton rendezik meg a Székesfehérvár-Veszprém Rallye fehérvári szuperspeciál szakaszát, az érintett területet a verseny idején kordonokkal zárják le.

A forgalomkorlátozás 6 és 22 óra között érinti a Csíkvári utat a Homoksor csatlakozásától a Vásártérig, a Vásártér területét, valamint 12 és 22 óra között a Palotai utat a György Oszkár tértől a Selyem utcáig.

Ez érinti a helyi autóbuszok mellett a távolsági és a regionális járatokat is. A közösségi oldalon sokan nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy az új járatok már az első napon terelőútvonalon kénytelenek közlekedni, ami valamelyest megnehezíti az utazóközönség dolgát. Megkérdeztük az önkormányzatot arról, miért pont akkor lép életbe az új menetrend, amikor a rali miatt több utcát le kell zárni. Az önkormányzat lapunk kérdésére elmondta, az új buszmenetrend bevezetését eredetileg július elejére tervezték, azonban a véleményezésre közzétett anyaghoz sok lakossági kérés, észrevétel érkezett. Ezek közül minél többet szerettek volna beemelni a szakemberek az új menetrendbe, ezért született az a döntés, hogy a bevezetés július közepén történjen meg. Ez a két hét is fontos volt, hogy sok, az utazók által jelzett apróbb módosítást át tudjanak vezetni az új hálózatba.

Érkezik az új buszmenetrend, de verseny miatt terelésekre kell számítani
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

- A Fehérvár Rallye szuperspeciál futamát hosszú évek óta megrendezik Székesfehérváron, így annak már kialakult egy hagyományos, és a környékbeliek által ismert útvonala, az ahhoz kapcsolódó terelésekkel együtt. Reméljük, hogy a nyári és hétvégi időpontra tekintettel nem okoz fennakadást a szombat délutáni program és a buszterelés – közölte az önkormányzat. A terelés a helyi buszjáratokon kívül érinti a Várpalota, Mór, Zámoly és Lovasberény irányába, illetve irányából közlekedő autóbuszokat is. A forgalomkorlátozások idejére az önkormányzat a lakosok és a közlekedők türelmét, megértését, körültekintését kéri.

A tereléssel érintett buszjáratokról IDE kattintva tudnak tájékozódni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában