Frissen Fejérből

2021.07.31. 14:22

Elhunyt Nagy Gábor, az Alba Regia SC korábbi elnöke

Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt az Alba Regia Építők SC korábbi játékosa, edzője, valamint nagy formátumú elnöke, Nagy Gábor.

Horog László

Súlyos veszteség érte a fehérvári kosárlabdát, szombatra virradóra elhunyt Nagy Gábor, aki profi klubot formált az Építőkből. Székesfehérváron született és kezdett kosárlabdázni, bedobóként szerepelt, először a belvárosi, Kossuth utcai, betonos pályán pattogtatott társaival, később a Jáky szakközépiskola, majd a gépiparinak nevezett intézmény tornatermében játszhattak fedett csarnokban, megfelelő körülmények között, amikor a nyolcvanas évek elején pedig átadták a Gáz utcai sportcsarnokot, végre saját, hazai szinten kiemelkedően modern otthona lett az együttesnek. Az élvonalba jutó felnőtt gárdában fiatalon meghatározónak számított, a bajnok Honvéd elleni, fehérvári találkozón különösen jól játszott, jött is a behívó, a sportszázadba sorozták be a fővárosban. A katonaság két évét Budapesten töltötte, gyakran pályára lépett az aranyérmes együttesben, de csak epizódszerepek jutottak számára a toronymagasan legerősebb, válogatott kosarasokkal megtűzdelt gárdában. A sorkatonai szolgálat letelte után visszatért Fejérbe, jobb játékost faragtak belőle a Honvédban, a folytatásban is húzóember volt az első és második vonal között ingázó, koronázóvárosi csapatban.

Sportolói pályafutása befejeztével edzősködni kezdett, dolgozott a női és férfi együttes szakvezetőjeként, majd a rendszerváltást követően, a klubot irányító Sellei Andor nyugdíjba vonulása után az Alba Regia SC elnöke lett, az elnökség tagjai neki szavaztak bizalmat. Az egyesület több szakosztállyal rendelkezett, Nagy Gábor szívéhez érthetően a kosarasok álltak legközelebb, elkezdte egy valóban profi klub felépítését. Ebben remek társra lelt az üzleti életben egyre sikeresebb Minárovits János személyében, aki névadó szponzorként állt először a női, majd férfi kosarasok mellé. Az ezredfordulón jöttek is a sikerek, zsinórban háromszor bajnokságot, kétszer Magyar Kupát nyert az Albacomp, a hazai mezőnyben egyeduralkodónak számítottak. Tevékenykedett ligaelnökként és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének alelnökeként, Nagy Gábor hatalmas erénye volt, hogy értett a kosárlabdához, valamint üzleti szemmel gondolkodott, az Albánál olyan elnökségi tagokat gyűjtött maga köré, akik túl azon, hogy mindannyian barátok voltak, a klub anyagi biztonságát is megteremtették. A sportvezető megelőzte a korát, gyorsan felmérte, a régi világ vezetői módszerei a kilencvenes évek elején már nem működnek, alkalmazkodni kell a változó körülményekhez. Az első években az életben maradás volt a cél, később a folyamatos, szisztematikus építkezés. Kiváló humora volt, mondatai mindig célba találtak, remek társasági emberként figyelt a környezetére, fontosnak tartotta a jó hangulatot a klubházban és a csapatnál. Fegyelmet és rendet tartott, mindenki tudta, az egyesületnél ki a főnök, megadta, ugyanakkor el is várta a tiszteletet. Az adott szónak jelentősége volt, ha valamint kijelentett, ahhoz tartotta magát. Másfél évtizeden át tagja volt a városi sportbizottságának, véleményére mindig figyeltek nem csak a kosárlabdát, Fehérvár teljes sportját érintő kérdésekben. Remek taktikus volt, aki mindig kikérte hozzáértők véleményét, de a döntéseket maga hozta meg, vállalva a felelősséget.

Tíz éve vonult nyugdíjba, de a kosárlabdától nem szakadt el, figyelemmel követte az eseményeket, járt a csapat mérkőzéseire. Élete utolsó éveiben Csákberényben, a hegyoldalban élt, reggelente kiült a teraszra, gyönyörködött a panorámában, azt mondta, ennél szebb ébredést nem tud elképzelni. Büszke volt gyermekeire, unokáira, akiket szintén a sport szeretetére nevelt. Hetvenedik születésnapja után nem sokkal diagnosztizálták nála a gyógyíthatatlan betegséget. Két és fél éven át harcolt, volt kedvetlen, máskor rendkívül optimista, nem adta fel egyetlen pillanatra sem. Szombatra virradóra veszítette el a gyilkos kórral folytatott küzdelmet, a magyar kosárlabda és a fehérvári sport egyik legnagyobb formátumú vezetője távozott az élők sorából. Székesfehérvár városa saját halottjának tekinti.

Emlékét megőrizzük.

Gábor, nyugodj békében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában