ha menni kell, hát menni kell

2021.07.15. 11:30

Életveszélyessé vált fákat vágtak ki Ráckeresztúron

A település központjában, a Hősök kertjében és a temetőben elöregedett, életveszélyessé vált fákat vágtak ki.

Gajdó Ágnes

Fotó: Gajdó Ágnes

Az ember szereti, ha sok növény veszi körül. A fák erőt adnak magabiztos termetükkel, lombjuk alatt jó hűsölni a forró napokon. Ágaik között számos hasznos énekesmadár fészkelhet, s a település központjában igen jól mutat a fás-bokros tér. Időről időre azonban meg kell válni egy-egy szép, ám belül tán már üreges, éppen ezért életveszélyes fától.

A hatalmas fák törzse belül sajnos pudvás volt, viharban kidőlhettek volna.
Fotó: Gajdó Ágnes

Ráckeresztúron régóta tervezi az önkormányzat az elöregedett fák kivágását, tudtuk meg Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármestertől, aki elmondta azt is, korábban volt már baleset a főtéren, amikor egy fa letört ága egy épület tetejére esett. Szakértőkkel felmérték a faluközpontban álló fákat, s arra jutottak, néhányat mindenképpen ki kell vágni. Természetesen az a cél, hogy minél több zöldterület legyen a községben, de a veszélyes fákkal már nem lehet mit kezdeni. A temetőben lévő hatalmas példányok a síremlékekre, a villanyvezetékre vagy a főútra dőlhettek volna egy nagyobb viharban, a Hősök terén pedig az üzletsor vagy a pihenőpadok kerülhettek volna veszélybe.

Helyükre ősszel fiatal fák kerülnek. Fotó: Gajdó Ágnes

Egy tapasztalt helyi vállalkozót bíztak meg, aki segítőivel együtt alpintechnikával aprólékosan, ágról ágra haladva, ügyelve a vezetékekre távolította el azokat a fákat, amiket már nem lehetett megmenteni. A belül pudvás példányok tönkje megmarad, mellettük, közöttük viszont új csemetéket ültetnek majd ősszel, közösségi program keretében. A kezdő kis fácskák pedig a nagy öregek árnyékában megerősödhetnek, felnőhetnek, mert lelkiismeretes gondozásban, locsolásban nem lesz hiány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában