LEHET JELENTKEZNI

2021.07.11. 11:00

Egyetlen idős kulcsinak sem kell magányban élni

2022. január 1-től Kulcs Község Önkormányzata önállóan végzi majd az eddig szociális társulásban teljesített feladatait. Így a család- és gyermekvédelemmel, a házi segítségnyújtással és az idősek nappali ellátásával kapcsolatos önkormányzati kötelezettségeknek helyi irányítással fognak eleget tenni a szakemberek.

Török Tímea

A helyi képviselő-testület Deák Ibolya önkormányzati képviselőt azzal a feladattal bízta meg, hogy felmérje az igényeket és ismertesse a lakossággal az idősek nappali ellátásával összefüggő önkormányzati terveket.

– Fontos, hogy azokkal a lakókkal, akik jövő év elejétől szeretnék igénybe venni az idősek nappali ellátását, a polgármesteri hivatalnak egyfajta megállapodást kell kötnie. Ezért lényeges, hogy minden érintett minél hamarabb értesüljön a helyben kínálkozó lehetőségről. Erről szeretném a közvéleményt tájékoztatni – mondta el bevezetőjében Deák Ibolya önkormányzati képviselő.

– Településünk kivált az Adonyi Szociális Intézményfenntartó Társulásból, ennek több oka is volt. Mivel a településünk lakossága folyamatosan növekszik, helyben nagyobb rálátásunk lesz az érintettekre, így hatékonyabban tudjuk bevonni a lakosság megszólított részét. Ezzel együtt az állami normatíva felhasználása is sokkal optimálisabb és valódi segítség lesz majd az időseknek. Eddig az idősek nappali ellátását Kulcsról mindössze egyetlen fő vette igénybe. Azt gondoljuk, hogy ennél mindenképp nagyobb az igény az ilyen jellegű szolgáltatásokra, főleg, ha azok helyben vannak és könnyen igénybe vehetőek. Annál is inkább, mert az alapellátás díjmentes. Ebbe nem tartozik bele az étkezés, de igénybe venni sem kötelező.

– Hétköznap napi hat óra nyitvatartassal működik majd az időseknek szánt ellátás, de természetesen az igénylőknek nem kell végig ott lenniük. Az ellátás szakértő, szakmai csapata a résztvevők kívánságait meghallgatva programokat és tartalmas időtöltést szervez majd. Lehet akár külső helyszíni program is, mint például egy fürdőlátogatás, de ez már önköltséges alapon működik majd.

– Az a célunk, hogy az idősek számára egy megfelelő, korszerű, valóban elérhető közösségi teret hozzunk létre. Arra is gondoltunk, és azt kívánjuk elérni, hogy egyetlen kulcsinak se kelljen magányban élnie idősebb éveiben. Mert a kortársak között egy nyelvet beszélve sokkal könnyebb a mindennapok esetleges nehézségeit is feldolgozni.

Azt is megfogalmaztuk, úgy éreznénk méltónak, ha minden tapasztaltabb kulcsi honfitársunk hasznosnak érezhetné magát, és a megbecsülésünket hétköznapira lefordítva szeretnénk, ha ilyen módon is szervezett formában részt vállalhatna mindenki a település életéből, mint például a rendezvényre közösen süt­nek, vagy besegítenek a dísz­let készítésében akár a szüreti mulatságra.

– Terveink szerint segítséget kapnak majd a hajlottabb korú kulcsiak a hivatalos ügyeik intézéséhez, irataik elkészítéséhez. Lehetőséget biztosítunk az ellátás helyszínén, hogy segítsünk az otthoni feladatok megszervezésében, például, ha elromlik a mosógép otthon, behozhatja kimosni a ruháit. Olyan, a család számára is nehéz feladatokban is megoldást kívánunk nyújtani, mint az esetleges felügyelet biztosítása vagy mentális gondozás. Bárki igénybe veheti, fiatalként is, amennyiben nyugdíjas.

– Már bizonyára önök is értesültek róla, hogy a Nap Háza Hold Udvara elnevezésű rendezvényház önkormányzati tulajdonba került, amellyel a település vezetésének mások mellett az a célja, hogy földszintjén a szociális ágazat feladatellátásának helyszínéül szolgáljon.

– Aki szeretné közösségben tölteni szabadidejének egy részét, várjuk a jelentkezését. Minden nyugdíjaskorút levélben is megkeresünk egy igényfelméréssel, amelyet az érdeklődők kitöltve juttassanak vissza a polgármesteri hivatalba – tájékoztatott Deák Ibolya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában