Frissen Fejérből

2021.07.07. 14:00

A váli álomért, egy nagyszabású játszóparkért gyűjtenek

Nem mindennapi ügy érdekében fogott össze a közösség. A kezdeményezés egy fiatal édesapához köthető, aki megálmodta a Vál-völgy területén egyedülálló játszóteret a gyermekek számára.

Déri Brenda

A helyi önkormányzat mellett lakosok, családok, vállalkozók támogatják az új játszótér létrejöttét

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Alig három héttel ezelőtt a helyiekkel összefogva közösségi oldalán leírta az alapötletét, melyben a váli játszótér felújítását és fejlesztését szorgalmazza.

Felvetését a váli polgármester, Bechtold Tamás felé is tolmácsolta, aki támogatásáról biztosította a további intézkedésekkel kapcsolatban. Az apuka ötlete abból indult ki, hogy saját gyermekének szeretett volna a kertben építeni játszóteret, azzal azonban nem számolt, hogy ennek költsége akár több százezer forintba is kerülhet. Majd továbbgondolva arra a következtetésre jutott, hogy miért ne részesülhetne ebből a környéken élő összes kisgyermek? A helyszín adott, hiszen a Váli-víz mellett terül el egy tizenéves, kissé elhasznált játszótér, melyben számos lehetőség lakozik, csak meg kellene ragadni és élni vele. Így álmodta meg a különleges, nagyszabású játszóparkot, mely reményei szerint odavonzaná a környező településeken élő családokat. A maga részéről főként az építési munkálatokból tudná kivenni a részét, de annak érdekében, hogy anyagilag is hozzátehessen a projekthez, túlórákat vállalt a munkahelyén.

A helyi önkormányzat mellett lakosok, családok, vállalkozók támogatják az új játszótér létrejöttét
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az édesapa a helybéliekkel karöltve szeretné felépíteni az áhított helyszínt, így nemcsak anyagi támogatásban bízik, hanem segítő kezekben is, akikkel együtt felépíthetik a játszótér különböző elemeit. Mint elmondta, több szülő is támogatásáról biztosította, ki anyagiakban, ki pedig a munkálatokban tudna segíteni. Alig néhány hét telt el az ötlet felvetése óta, és már 4 millió forint gyűlt össze.

A váli önkormányzat 1 millió forinttal, valamint július végén rendezendő Anna-napi jótékonysági bál teljes bevételével kíván hozzájárulni a renováláshoz, addig a Tündérkert ’97 Kft. egy játékvárral, míg egy budapesti vállalkozó szintén 1 millió forinttal támogatta a törekvéseket. Az apuka arról is beszámolt közösségi oldalán, hogy a Mészáros Alapítványt is felkereste anyagi támogatás reményében, amely nem zárkózott el a felvetéstől, sőt olyannyira nem, hogy 10 millió forint önerő megléte után az alapítvány állná a további költségeket, melyről szerdán fognak tárgyalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában