A közösségépítés évtizedei

2021.06.26. 20:00

A húszéves Szent Donát Borrend határon átnyúló kapcsolatokat is ápol

A múlt hétvégén tartották a Szent Donát-borünnepet, mely egyben a Kárpát-medencei borrendek és borkirálynők találkozója is. Az eseményről Bognár Gábort, a rend nemrég újraválasztott nagymesterét kérdeztük.

Palocsai Jenő

Bognár Gábor a Szent Donát Borrend idén avatott, legújabb tagját, Szelp Juditot köszönti az egyesület soraiban

Fotó: Berényi István

Mikor indult és mi a lényege ennek a nagyszabású rendezvénynek?

– Húsz éve, 2001-ben alakult az egyesület, és már a legelején megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy valamiféle kapcsolatot alakítsunk ki a határon túli magyarokkal. Ennek szellemében a következő évben megtartottuk az első rendezvényünket, ahová csupán néhány határon túli csoport érkezett. Akkoriban kisebb körben is ünnepeltünk, hiszen inkább csak a megyei borrendek voltak jelen az eseményen. Aztán évről évre megtartottuk ezt az ünnepséget, eleinte a várnapokhoz kapcsolódóan, majd tíz évvel ezelőtt már önálló rendezvényként. Az­óta tudatosan arra készülünk, hogy minél több csoportot, illetve borkirálynőt tudjunk vendégül látni az elszakított országrészekből. Ez nem csak nekünk, borlovagoknak fontos, hiszen ez a fajta szellemiség áthatja a falut. Rajtunk kívül több civil szervezet is fontosnak tartja ezt a kapcsolattartást, ám minden kétséget kizáróan a borrend jár az élen.

Milyen hatással bír ez a szellemiség és maga a rendezvény?

– Az a kapcsolatrendszer, amelyet kialakítottunk, nem csak nekünk jó. Katalizátorszerű közreműködésünknek köszönhetően az elszakított területek különálló csoportjai is kapcsolatba kerültek egymással, kezdetben rajtunk keresztül, később önállóan is. Egyfajta kapcsolati hálót hoztunk létre, amelynek már több mint húsz idegenbe szakadt település is a tagja. Minden elcsatolt vidékről jönnek hozzánk, és ezalól csak Burgenland a kivétel, ahol van ugyan borrend, de ők nem magyarok.

Bognár Gábor a Szent Donát Borrend idén avatott, legújabb tagját, Szelp Juditot köszönti az egyesület soraiban
Fotó: Berényi István

Ez volt a magyar borrendi rendezvények fecskéje, ugye?

– Tavaly is ez volt az év első borrendi rendezvénye és idén is. Mind a két alkalommal közvetlenül a június második felében tartandó Szent Donát-borünnep előtt lazítottak a szigorú járványügyi szabályokon. Ebben az évben összesen 47 helyről érkeztek vendégeink, ám ebből csak körülbelül 40 volt borrend. A többi meghívottunk különböző borkedvelő társaságok, illetve szőlőhegyi alapítványok küldöttségei voltak. Nekünk meggyőződésünk, hogy a borrendeken kívül is van élet, és nagyon jó közösségek élnek olyan helyen is, ahol nem alapítottak ehhez egyesületeket, hanem megmaradtak spontán baráti társaságoknak.

Mitől különleges a Szent Donát-borünnep?

– Azt gondolom, ez a nagy fokú kedveltség abból is fakad, hogy egyrészt különleges történelmi környezetben tudjuk megtartani a rendezvényt. Másrészt mert igyekszünk különlegessé tenni azzal is, hogy falusias tételekkel várja a vendégeket a borrend. Emellett tagjaink állítják elő az ételeket, ők is szolgálnak fel, ők rendezik be a teret, és ők takarítanak a végén. Mindenki személy szerint a sajátjának érzi a borrendben a feladatot, és ezt a vendégeink érzik: azt, hogy valami csodát alkotnak itt az emberek, méghozzá a saját erejükből. Idén a szervezésben és a lebonyolításban mindig mellettünk álló Barkócaberkenye Néptánccsoporttal együtt kétszázan voltunk, és ezt a 200 embert kizárólag tagdíjakból láttuk vendégül – és persze adakozásból, ugyanis a borlovagok nemcsak a munkájukat adják, hanem lehetőség szerint hozzájárulnak a sikerhez természetben is, ételekkel és italokkal.

Idén húszéves a borrend. Hogyan ünnepelték meg a születésnapot?

– Nem volt könnyű feladat a felkészülés, hiszen a járvány­ügyi jogszabályok miatt csak pár hét adatott az ünnep szervezésre, az előkészületekre, a meghívók elküldésére és a lebonyolításra, így nagy születésnapi ünnepséget nem tartottunk. Persze azért egy kis adalék volt az egész napi hangulathoz. Mindig mással készülünk, az idei tematika a disznótoros volt. Jövőre nézve is vannak új ötleteink, de ezeket még fedje a titok homálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában