az első negyedévben

2021.06.10. 11:31

Statisztika: kevesebb közúti baleset történt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2021 első negyedévében 14 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint 2020 azonos időszakában.

Majer Tamás

Fejér megyében történt a harmadik legkevesebb baleset

Fotó: archív

A kevesebb baleset a szokásosnál alacsonyabb járműforgalommal magyarázható. Az adatok szerint 2475 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt idén, az első három hónapban. 3248 az ezen balesetekben megsérültek száma. Összesen 82 baleset volt halálos kimenetelű, 672 súlyos, 1721 pedig könnyű sérüléssel végződött.

– Az elhunytak száma 2,2 százalékkal emelkedett, míg a súlyosan sérülteké 18, a könynyen sérülteké 15 százalékkal csökkent. A balesetekben öszszesen 92 ember vesztette életét, 754 fő súlyos, 2402 személy könnyű sérülést szenvedett – ismertette KSH; az összevetés minden esetben 2021-es első negyedévi adatok összevetése 2020. első negyedévi adatokkal.

Fejér megyében történt a harmadik legkevesebb baleset
Fotó: archív

A KSH jelentése arra is kitér, hogy a balesetek döntő többsége a járművezetők hibája miatt következett be. Ezek között is a sebesség nem megfelelő alkalmazása idézte elő a legtöbb bajt, a balesetek 39 százalékát. 197 balesetet okoztak ittasan, ez 25 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi számadat. Az ország autópályáin 21 százalékkal kevesebb, öszszesen 70 baleset történt január és március között.

– Megyei viszonylatban tízezer bejegyzett gépjárműre vetítve Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében volt a legtöbb baleset. A legkevesebb fajlagosan Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében történt – közölték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában