válasz

2021.06.29. 07:20

A közösségi közlekedés is sokat segíthetne

A pénteki közgyűléssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Juhász László, a VÁLASZ Független Civilek Fehérvárért elnöke.

Baráth Eszter

A VÁLASZ elnöke, Juhász László szeretné, ha Székesfehérvár elindulna a komplexebb közlekedés felé

Fotó: ÖKK

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét pénteken ismét személyesen tarthatott közgyűlést Székesfehérvár képviselő-testülete. Juhász László sajtótájékoztatóján elmondta, nagy örömmel fogadták, hogy 252 nap után ismét ülésezhettek, ahol sok fontos dologgal kapcsolatban született döntés.

Kiemelte az öt általános iskola vizesblokkjának felújítását, hiszen mint mondta, az elmúlt időszakban többször hallhattunk fehérvári iskolát érintő problémáról. Ehhez fűzte hozzá a VÁLASZ programjának egy elemét, mely szerint nemcsak a jelenleg működő iskolai épületeket kellene felújítani, hanem hosszú távon egy iskolaépítési program valósuljon meg, amely több régi intézmény épületét is kiválthatná.

A döntések közül kiemelte a kerékpárutakkal foglalkozó kérdést. Elmondta, ez egyenként nem hosszú szakaszokat érint, ugyanakkor kulcsfontosságú, hiszen a belvárosban már jelenleg is működő vonalakat kötik majd össze. Ezzel pedig Székesfehérvár kerékpáros hálózata még inkább használható lesz.

A VÁLASZ elnöke, Juhász László szeretné, ha Székesfehérvár elindulna a komplexebb közlekedés felé
Fotó: ÖKK

Az elektromos rollerek bevezetésével összefüggésben örömét fejezte ki, hogy a város elindul ebbe az irányba. Kiemelte, a város kérte a belügyminisztériumot, hogy az eszközök használatával kapcsolatban dolgozzon ki rendeletet, hiszen a nagyvárosokban rengetegen rollereznek, viszont jogszabályi meghatározás még nincsen ebben a témában.

Juhász László, mint mondta, kérte a polgármestert, hogy a közgyűlés által megnevezett több mint 40 rollerparkoló helyet bővítsék ki a városba bevezető utaknál lévőkkel. A VÁLASZ elnöke szeretné, ha Fehérvár elindulna a komplexebb közlekedés felé. Kiemelte, ehhez az kellene, hogy a bevezető szakaszokon P+R parkolók létesüljenek, ahol a vidékről érkezők reggel otthagyhatják autóikat, hogy a közösségi közlekedés nyújtotta alternatívákkal jussanak be a városba. Hangsúlyozta, ez a nyolc bevezető út esetében, egyenként 500 parkolóhely kialakításával, naponta akár négyezerrel kevesebb autót jelenthet a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában