Frissen Fejérből

2021.05.31. 07:20

Új zászlókat szenteltek a templomi évfordulón Iszakszentgyörgyön

Hogy pontosan mikor épült a Szentháromság tiszteletére felszentelt templom, ma sem ismert pontosan, ám az tudott, 1860-ban, Mindenszentek ünnepén szentelték fel. Az évforduló alkalmából vasárnap szentmisét, templomtörténeti előadást tartottak.

Borsányi Bea

Mórocz Tamás a templom egyik új zászlóját szenteli fel

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepi szentmisén Mórocz Tamás atya a szentháromság fogalmáról és a mindennapokban való megnyilvánulásáról beszélt, majd felszentelte a templom két új zászlóját. A misét követően Bartos György művészettörténész, aki két évtizede kutatja a megyei templomokat, történetüket, tartott – némileg rendhagyó – előadást. A rendhagyóság abban nyilvánult meg, hogy sajnálatos módon, csak a helyszínen derült ki, a templomi technika nem alkalmas annak a képes bemutatónak a lejátszására, amely az előadásban elhangzottakat illusztrálta volna.

Mórocz Tamás a templom egyik új zászlóját szenteli fel
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ettől persze a hallgatóság még sok mindent megtudhatott a katolikus templomról, így többek között azt is, hogy annak formája nem egyedülálló a megyében, viszont a hozzátoldott részekkel mégis csak sajátossá vált. A magasból nézve az építmény kettős kereszt formájú. Akusztikája is kiváló, ami Berki Lilla népdal­énekes kiváló előadása során is bebizonyosodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában