Frissen Fejérből

2021.05.27. 07:05

Siker minden szinten – Véget ért a III. Tordasi Ifjúsági Hangya Fesztivál

Lezajlott a III. Tordasi Ifjúsági Hangya Fesztivál. A járványhelyzet miatt idén is online térben megvalósuló eseményre különböző kategóriákban sok pályamű érkezett határon innen és túlról a modern kultúrától a népművészetig.

Kecskés Zoltán

A képen a rajz kategória egyik győztesének, a 13 éves, kápolnásnyéki Szalai Lucának az alkotása látható

Fotó: HMH

Az eseményről Éger Lászlót, a tordasi Hangya Művelődési Ház vezetőjét, fő szervezőjét kérdeztük, aki elmondta, a fiatalokat ezúttal a szakmai zsűri mellett civilek is értékelték.

– Ezen véleményeket összevetve került a végeredmény a színész, énekes, műsorvezető Csonka András zsűrielnök elé, aki örömmel vállalta a felkérést. A művelődési ház közösségi oldalán, videós üzenetben hirdette ki a győzteseket, különdíjasokat, pozitív értékelésével, biztató szavaival pedig tovább ösztönözte a művészpalántákat ambícióik megvalósításában. Hálásan köszönjük „Picinek” (régi az ismeretség, ezért bátorkodom nyilvánosan is becenevén illetni) az érdemi közreműködést – aki szerint sem mindennapi, hogy így meg tudjuk fogni a fiatalokat – mondta Éger László.

A képen a rajz kategória egyik győztesének, a 13 éves, kápolnásnyéki Szalai Lucának az alkotása látható
Fotó: HMH

A művelődési ház vezetője valamennyi döntnöknek is megköszönte szakértő észrevételeit, de elsősorban a pályázó gyerkőcöknek az agilitást, szorgalmat, tehetséget, bátorságot, hogy meg merték mutatni magukat. Mint mondta, a szülők, felkészítők, főleg ebben a helyzetben, amikor szinte kivétel nélkül mindenkit érintett valamiképpen a betegség, ugyancsak komoly munkát végeztek, nélkülük nem készülhettek volna el ilyen minőségben az alkotások.

KATEGÓRIAGYŐZTESEK, KÜLÖNDÍJASOK

RAJZ: Szalai Luca (Kápolnásnyék) és Kerestély Anna (Székely udvarhely, Erdély) megosztva

KÜLÖNDÍJ: Vajna Anna (Bögöz, Erdély), Csomor Csaba (Bögöz, Erdély) és Pál Brigitta (Bögöz, Erdély)

TÁNC, MOZGÁSKULTÚRA: Varga Lotti (Tordas)

KÜLÖNDÍJ: Kása Viola (Tordas)

MESE, VERS: Vajna Péter (Bögöz, Erdély) és Szigyártó Réka (Székely udvarhely, Erdély) megosztva

KÜLÖNDÍJ: Diósi Csenge Zsuzsanna (Tordas) és Székely Zsófia (Székelyudvarhely, Erdély)

NÉPI ÉNEK: Illés Dóra (Dég)

KÜLÖNDÍJ: Völgyi Zselyke (Tordas) és Ilyés Hanna (Felsőboldogfalva, Telekfalva együttes képviseletében, Erdély)

NÉPI HANGSZER: Erdei Gréta – népi hegedű (Budapest)

ÉNEK: Szirtes Marcell (Nagykovácsi)

HANGSZER: Varga Lőrinc Csaba – zongora (Tordas)

EXTRA KÜLÖNDÍJ a két legfiatalabb versenyzőnek: Illés Borka (Dég, 4 éves) és Kreka Zsombor (Karád, 5 éves)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában