Frissen Fejérből

2021.05.20. 11:00

Rongálók törtek be buszmegállóüveget Székesfehérváron

Betörték a Szamos utcai buszmegálló egyik üvegét. Az eset nem jellemző, de azért egyszer-egyszer előfordul. A javítást hamarosan megkezdik, és várhatóan két-három hét múlva újra szélvédett lesz a váró.

Palocsai Jenő

Számít, hogy pontosan mi hogyan sérül meg

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Szigli István, Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője posztolt fotókat a Szamos utcai buszmegállóról, melynek egyik oldalsó üvegét bezúzta valaki. Nem lehet tudni sem azt, hogy ki, sem azt, hogy miért nem tudott ellenállni az erős és nem is túl

olcsó üveg csábításának. A speciális ragasztott üveg eleve úgy készül, hogy erősebb mechanikai behatásoknak is ellenálljon, ám az ismeretlen elkövető vette a fáradságot, és betörte.

A legutóbbi pusztítás nyomai a Szamos utcában
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Arra a kérdésünkre, hogy ez mennyire jellemző a városban, illetve az adott városrészben, Szekeresné Kovács Ildikó, a Székesfehérvári Városgondnokság karbantartási divíziójának vezetője elmondta: –

Tavaly összesen öt esetben kellett munkatársainknak sérült, illetve rongált buszmegállóhoz kivonulniuk.

Számít, hogy pontosan mi hogyan sérül meg
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Szekeresné Kovács Ildikó azt is hozzátette, hogy a tavalyi öt károkozásból egyik esetben autóval mentek neki a buszmegállónak, úgy sérült meg a váz és az üveg is. A másik négy esetben történt csak vandalizmus. Lassan túl vagyunk az év első felén, s jelenleg ez a harmadik eset ebben az évben, ám idén is volt balesetben megsérült megálló, így ez a három sem írható kivétel nélkül a vandalizmus számlájára. A szakember hozzátette, hogy bár ez sem örömteli szám, de lényegesen kevesebb, mint régebben, amikor ez szinte rendszeres volt.

Mint megtudtuk, a vázszerkezet sérülése esetében magasabb a javítási költség, persze ez függ a sérülés mértékétől és javíthatóságától. Ha csak egy-egy üveg törik ki, annak a javítási költsége nettó 50 és 100 ezer forint között mozog, mérettől és rögzítési megoldásoktól függően. Ilyenkor a városgondnokság az üveget megrendeli, és általában 2-3 héten belül megérkezik az anyag, amely aztán visszakerül a helyére. Ha közlekedési baleset miatt sérül a buszmegálló, akkor könnyebb a helyzet, hiszen jó esetben az autós biztosítása fedezi a károkat, feltéve, ha nem menekül el az elkövető a helyszínről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában