fejlesztés

2021.05.05. 11:30

Máshol lesznek a vendégmólók, de több lesz, mint volt

Június elején elindul a Velencei-tavi partfal-rekonstrukció műszaki átadás-átvételi eljárása, vagyis a munkálatok a vége felé közelednek. Ezzel azonban nem fejeződik be a Velencei-tó rekonstrukciója: a vendégmólók és a hajókikötők is megújulnak.

S. Töttő Rita

A mai keskeny, szakadt, régi mólók helyett világszínvonalú mólók épülnek a Velencei-tó mellett, szinte azonnal, ahogy a partfal felújítása befejeződik. – Kulturáltak, szélesek, igazodnak a nyári-téli szezonhoz és a vízszint ingadozásához – mondta el a tudnivalókat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a VVSI egyik, már modern mólója mellett kedden. Ilyen lesz a többi is – tudtuk meg. Ahogy azt is: nem várják meg, míg a vízszint magától visszaáll a megszokottra. Tessely Zoltán miniszteri biztos és Molnár Krisztián megyei közgyűlési elnök következő nagy projektje a Velencei-tó vízgazdálkodásának, vízpótlásának és a Velencei-tavi ivóvízellátásnak újragondolása lesz – egészen Iváncsától, Székesfehérvárt is érintve, a csóri vízbázis igénybevételével.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A VVSI agárdi telephelyén már most is láthatók olyan modern vendégmólók, amilyenekre a Velencei-tó csónak-, vitorlás és hajótulajdonosai számíthatnak az uniós forrásból megvalósuló partfal-rekonstrukciós projekt befejezését követő második nagy – immáron magyar állami forrásból biztosított – beruházásnak köszönhetően: 775 millió forintos kormányzati támogatás jut most erre, mondhatni, az utolsó pillanatban. Így várhatóan rendeződik az illegális és engedélyes kikötők ügye és állapota is. Molnár Krisztián, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a megyei közgyűlés elnöke és Tessely Zoltán, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő hiánypótlónak minősítette az újonnan érkező lehetőséget – amelyért, mint mondták, évek óta dolgoztak már.

 

A mólók bemutatásakor elhangzott: a Velencei-tó környékén 3 ezer bérletes horgász van, a napijegyek száma pedig évente 70 ezer. A vendégmólókat, hajókikötőket, s a hozzájuk tartozó közvilágítást 2022 decemberéig újítják meg. Kérdésünkre Tessely Zoltán elmondta: mindenhol lesz vendégmóló, ahol a tóparti települések kérték. – Folyóméter hossz lett meghatározva a kormányhatározatban, így annyi lesz, amennyit az önkormányzatok kértek. Úgy fest, nem ugyanott lesznek, mint eddig voltak, de több lesz, mint amennyi volt.

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a motorcsónakból prezentálta a partfal felújításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója hozzáfüzte: ez várhatóan több mint 1500 folyóméter vendégmólót jelent összességében. – Ezzel közel 2 ezer horgászcsónak kap helyet a kikötőkben. Maradnak üresen hagyott öblök is, tehát a további fejlesztések lehetőségét nyitva hagytuk – tette hozzá. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pedig üzent: – Ezek a fejlesztések mindenkit szolgálnak – a károgó varjúknak – azoknak, akik minden felújítást csak támadnak -, azt üzenjük: ha egyszer az életben valamit letettek volna a 'partra', az asztalra, akkor azt megköszönnénk nekik.

 

A tájékoztatót bejárás követte: a partfal-felújítás gárdonyi szakaszán, Tóth István polgármester kíséretében mutatták be az elkészült partvédműveket. Itt is a szakember, Csonki István mondta el a partfal-felújításról tudni illő részleteket: – Egy méterrel hosszabb partvédmű sincs, mint amekkorát a 70-es években építettek. Sőt, kevesebb is. Azokon a partszakaszokon, ahol lehetőség volt kibontani, lídós partszakaszt alakítottunk ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában