Frissen Fejérből

2021.05.06. 18:05

Olajgyűjtők kialakítását kérik a várostól a fehérváriak

Környezetvédelmi témában tartott sajtótájékoztatót Molnár Tamás, a székesfehérvári Fidesz frakcióvezetője.

Baráth Eszter

Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)

Molnár Tamás sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár az elmúlt időszakban a járványról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről beszéltünk a legtöbbet, a környezetvédelem kérdése most is ugyanannyira fontos, mint a pandémia előtt. A frakcióvezető elmondta, hogy Székesfehérvár már ezen a területen is jelentős lépéseket tett. Ezek közül kiemelte a fásítási programot, amelynek során több mint 100 ezer fát ültettek el a városban és annak környékén. Molnár Tamás hangsúlyozta továbbá a Depónia Kft., a városi tulajdonban lévő hulladékkezelő szelektív hulladékgyűjtési lépéseit is.

A frakcióvezető a frakció nevében kérte Cser-Palkovics András polgármestert, hogy a Depónia Kft.-vel közösen dolgozzon ki egy olyan rendszert, amely a székesfehérváriaknak lehetőséget ad arra, hogy a háztartási sütőzsiradék leadása könnyebbé váljon számukra. Olyan pontok kialakítását kérik, ahol a lakosság könnyedén, tisztán és megfelelő körülmények között le tudja adni az elhasznált olajat. Kiemelte, ez azért is fontos, mert a legtöbb ilyen zsiradék a lefolyókba kerül, ami rendkívüli megterhelést jelent a Fejérvíz Zrt. számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában