Napsütés vagy viharfelhők?

2021.05.19. 20:00

Nem egyszerű megbirkózni az ugrásszerűen növekvő lakosságszámmal a Velencei-tó körül

A leginkább növekvő városok között megyénkből Velence az előkelő 2. helyen szerepel (6976 fő, a változás 2011-hez képest +26 százalék), míg Gárdony az 5. helyen (12 272 fő, a változás +23 százalékos). A leginkább csökkenő városok között Dunaújváros a 9. a sorban (43 692 fő, a csökkenés –11,3 százalék).

V. Varga József

Gárdonyban az utóbbi időben jelentősen megnőtt az építési telkek és a kész lakások ára is

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A polgármesterek miben látják ennek okát? Mennyire jelent örömet, illetve problémát (infrastruktúra, ellátás, elfogynak az építési ingatlanok, hogyan alakulnak a lakásbérleti díjak) ez a folyamat?– ezekre a kérdésekre próbáltunk választ keresni.

Vonzó a családoknak

– Gárdonyban évek óta látjuk ezt a fejlődést. A Velencei-tó természeti környezete, közlekedésföldrajzi adottságai, városunk gondozottsága és a családok számára fontos szolgáltatások kiépítettsége egyre többek számára vonzó – tájékoztatott Tóth István polgármester.

– Településünk fejlődése fontos számunkra. Gárdony belterülete a 25-30 ezer lakosú magyar városok területével azonos. Az utóbbi években felgyorsult kiterjedt nyaralóövezeteink (5000 nyaralóingatlan!) állandóan lakott övezetté való átalakulása – összegzett Tóth István.

Gárdonyban az utóbbi időben jelentősen megnőtt az építési telkek és a kész lakások ára is
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Természetesen örülünk Gárdony fejlődésének, erősödésének, azonban látjuk a problémákat is. A lakosságszám növekedése rengeteg új autó érkezését is jelenti; a parkolás, a szerényebb úthálózaton való közlekedés már ma is sok gondot vet fel. Jelenleg épül egy négycsoportos óvodánk, ősszel pedig megkezdjük egy négycsoportos bölcsőde építését. Az iskolai férőhelyek elfogytak, a város kulturális tereibe is kerültek tanulócsoportok. Jó hír, hogy megkezdődött egy új középiskola tervezése, amely várhatóan 2023-ban el is készülhet.

Az építési telkek, a kész lakások ára az utóbbi időben jelentősen megnőtt. Ezzel együtt a lakások bérleti díja is az egekbe szökött. Ez van, akinek jó, van, akinek nem. A további ilyen mértékű növekedés már nagyobb szerkezeti átalakításokat kíván – tette hozzá a városvezető.

Napi szintű kihívások

Velence dobogós helyezésének oka a város kiváló elhelyezkedése és remek infrastrukturális adottságai. Nemcsak a tó közelsége, hanem Budapest és Székesfehérvár elérhetősége is sokat nyom a latban, illetve, hogy kiváló közlekedési adottságokkal rendelkeznek – vélekedett Gerhard Ákos polgármester.

– A zónázó vonatoknak és az autópályának köszönhetően Velence lakossága és települési szerepe az elmúlt évtizedben jelentős mértékben átalakult. A korábbi, egyértelműen üdülő funkciókkal rendelkező település lassanként Budapest vonzáskörzetének egyik elővárosává vált. Ez egy olyan folyamat, amelyre tekintettel kell lennünk – mégpedig egy olyan településfejlesztési koncepció segítségével, amely a fenntarthatóságot helyezi előtérbe.

Gerhard Ákos sikerként tartja számon, hogy népszerű a településük. Külön öröm, hogy egyre több kisgyerekes, babát váró család dönt úgy, hogy Velencén kívánja felnevelni gyermekeit. A helyzetnek azonban vannak hátulütői is: napi szintű problémát jelent megbirkózni a város infrastruktúrájának üzemeltetésével, bővítésével.

Velence a 2. helyen áll a lakosságszám növekedését tekintve
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Az utóbbi években növekedett a gyereklétszám, azonban 2011 óta semmiféle bővítés nem valósult meg az óvodában. Az új képviselő-testület első intézkedése az volt, hogy önerőből megoldja ezt a helyzetet. Sajnos a járványhelyzet legalább évi negyedmilliárd forinttal apasztotta meg a városunk költségvetését, és jelenleg csak a konténeres óvodabővítés jelent elérhető alternatívát. Többször jeleztük a gondokat, és most már a megyei politikai vezetőknek is egyre világosabb, hogy a demográfiai nyomás miatt Velence teljesítőképességének határán mozog – mondta a polgármester. – Éppen ezért bízom abban, hogy a politika is egyértelmű üzenetet küld a kisgyerekes családok számára, hogy fontosak, gondolnak rájuk, és tisztában vannak a gondjaikkal.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Zöldliget-iskola vezetésével kiváló az önkormányzat kapcsolata, a fenntartó is erején felül támogatja az iskolát. Az intézmény beiskolázási körzetében meredeken nő a gyerekszám. Az iskola és fenntartója ugyancsak mindent megtesz a helyzet kezelésére. Hasonló a helyzet a védőnői szolgálattal, a gyermekorvosi rendeléssel, és még lehetne tovább sorolni. A városnak új körzetekre, új védőnőkre van szüksége, hogy a kicsik ellátása megoldható legyen. Már ki is alakítottak egy új védőnői körzetet, amely abban a pillanatban megkezdheti működését, amint az engedélyeztetési eljárás befejeződik.

– Napi szinten szembesülünk a kihívásokkal. Egyértelmű, hogy a túlzott, robbanásszerű betelepüléssel nem leszünk képesek megbirkózni – hangsúlyozta Gerhard Ákos, aki úgy látja, a korábbi településvezetés megkönnyítette a társasházak építését. Mindez fenntarthatatlan pályára állította a népességszám növekedését. A polgármester szerint a helyi építési szabályzat idei módosításával és a társasházépítések korlátozásával, észszerű keretek közé szorításával már most tett egy lépést az önkormányzat abba az irányba, hogy a népességnövekedés üteme kezelhető mértékű legyen. Ennek hatása csak hosszú távon érvényesül, jelenleg még a korábban engedélyezett 50 lakásos társasházak átadása előtt állnak, és a demográfiai nyomás egyre nő a városon.

Az elszívó agglomeráció

– Dunaújváros esetében a csökkenés egyértelműen az agglomerációs települések elszívó hatásának tudható be – mondta el Medgyesi Miklós, Dunaújváros megyei jogú város sajtószóvivője. – Rácalmás lakossága majdnem 10, míg Kulcsé 22 százalékponttal nőtt. Kisebb ütemben, de szintén nőtt Kisapostag, Baracs, Nagyvenyim és Perkáta népessége is. Dunaújváros adottsága, hogy lakásállománya jórészt lakásokból áll, a település területén kevésbé használhatók ki a családi otthonteremtés támogatásai, így aki családi házra vágyik, az nálunk is az agglomeráció felé veszi az irányt. Ők ugyanúgy Dunaújvárosban dolgoznak, vásárolnak, sok esetben pedig a gyermekeik is itt járnak óvodába, iskolába. Az ingatlanpiaci helyzetre nincs pontos rálátásunk, de tapasztalataink szerint szó sincs az albérleti árak csökkenéséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában