Koronavírus Fejérben

2021.05.09. 11:30

Mit tesz gyermekünk szemével a digitális oktatás? Utánajártunk!

A koronavírus-járvány elleni védekezés olyan szükséges lépéseket vont maga után, ami miatt a diákok nem járhattak be fizikailag az iskolákba, digitális oktatásra kényszerültek.

feol.hu

Ne az étkezőasztalon tanuljunk, dolgozzunk, legyen inkább külön tanulósarok!

Fotó: Illusztráció: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezekben az időszakokban azonban a digitális eszközök használata okozhatta a legkisebb változást a gyermekek életében, hiszen tanórákon kívül is rengeteg időt töltenek a TV, számítógép és telefonjuk képernyője előtt. A különböző közösségi médiás alkalmazások pedig már képesek arra, hogy könyörtelenül szembesítsék felhasználóikat a platformon eltöltött megannyi időre. Lehet, hogy csak a cikk íróját hökkentik meg ezek a számok, mindenesetre elgondolkodtató, miért is „pörgetjük” ezeket, teljesen feleslegesnek tűnő órákon át. Mielőtt messzebb kalandoznánk, kanyarodjunk vissza az oktatáshoz.

Mi lesz a szemünkkel?

A csemetéknek reggel ugyanúgy fel kellett kelniük, mint eddig. Megreggeliztek, felöltöztek, majd ahelyett, hogy az iskolába indultak volna, lekényszerültek ülni a számítógépeik elé. Mint fentebb fogalmaztuk, a gyerekek enélkül is temérdek időt töltenek a különböző képernyők előtt, így feltételezhetően a digitális oktatás pluszban megfejelte pár órával, az amúgy is elrettentőnek tűnhető számokat. Felmerül tehát a kérdés, hogyan hat ki mind ez a szemük világára? Annak érdekében, hogy jobban feltérképezhessük a témát, Cserta János optometrista, látszerész mesterhez fordultunk. Egyből elénk tárta a szomorú igazságot, miszerint egyre több gyermek látását kell kezelniük.

A problémák fő forrása pedig, hogy túlságosan közelről nézik a használat során az éppen aktuális eszközöket.

Ez a probléma természetesen nem csak a digitális tárgyakra érvényes, biztos mindannyunknak van olyan emléke kiskorából, hogy szerettei azért dorgálják, mert nem tartott kellő távolságot a kiszínezendő papír és az arca között. Annak érdekében, hogy közelre élesen lássunk, egy izom görbíti meg a szemlencsét. Túlterhelés esetén, ez az izom viszont görcsbe is állhat. Cserta János tanácsa szerint két tanóra között a tanuló álljon fel a számítógép elől és nézzen távolba. Akár az ablakon keresztül, vagy az udvarról, a lényeg a távolba nézés. Amennyiben gyermekünk már szemüveges, a lencsét érdemes kék fényt szűrő réteggel megvásárolni, ezek ugyanis sugároznak az összes képernyőből. Előidézhetik a szem- és akár az idegrendszer fáradtáságát, ami miatt feszültté, idegessé válhat a gyermek. Ha nem kezelik időben a látást, hosszú távon szemfenék elváltozásokhoz vezethet, amik majd csak felnőtt korban jelentkeznek.

Mik az intő jelek?

Mikor a csemete hunyorít, kancsalít, fejfájásra panaszkodik, illetve közel hajol mindenhez. Amennyiben ezen panaszok valamelyikét tapasztalják, azonnal forduljanak szakemberhez. Ha nincsenek panaszok, akkor is érdemes az optometrista szerint évente egyszer részt venni egy szemvizsgálaton, ahol a szemész szakorvos feltudja mérni, van e szükség szemüvegre.

Kontaktlencse, de mikor?

Cserta Jánostól megtudtuk, hogy 16 éves kor felett ajánlják a kontaktlencse használatát, ha csak nincs szó speciális esetről. Az egyik indok, hogy használata minimális higiéniás utasítások betartását kívánja, valamint közrejátszik, hogy a kontaktlencséknek megvan a kihordási ideje, amit nem biztos, hogy a gyermekek megfelelően be is tartanak. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy ha sokáig használ az ember kontaktlencsét, a szem allergiás is lehet annak anyagára, vagy, az azt tisztító folyadékra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában