Frissen Fejérből

2021.05.15. 07:10

Mintegy nyolcszáz elűzöttre emlékeztek Vértesbogláron

1946-ban ezen a napon 84 sváb család, 799 boglári lakos indult útnak a bizonytalanságba, a messzi ismeretlenbe. A kitelepítettek egész életüket, vagyonukat, rokonaikat kényszerültek hátrahagyni. Rájuk emlékeztek pénteken a településen.

Borsányi Bea

Emlékek a múltból a jelenen át a jövőbe

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A megemlékezés szentmisével kezdődött, amelynek végén Szelle Ákos, a Vértesboglári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott először beszédet. Ebben megfogalmazta, a bogláriakat – és sok más magyarországi svábot – nem kitelepítették, hanem elűzték. Míg ugyanis a más falvakba, területekre áttelepítetteknek megmaradt az állampolgárságuk és a lehetőségük arra, hogy identitásukat megőrizzék, addig ez a száműzötteknek nem adatott meg.

Emlékek a múltból a jelenen át a jövőbe
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

„Sorsok változtak meg végérvényesen, családok szakadtak szét visszavonhatatlanul, álmok, tervek és remények törtek darabokra és váltak köddé 1946. május 14-én”, fogalmazott megemlékező beszédében Sztányi István polgármester, aki lélekig hatolóan idézte fel az évtizedekkel ezelőtti elválás, a búcsú pillanatait.

 

A szentmisét követően a templom előtti téren felavatták azt a kősziklát, amelyen két bronztáblán, magyarul és németül is olvasható a kitelepítésről szóló rendelet. Felettük a magyarországi németek szimbóluma, egy rozmaring­ág látható, a szikla alatt pedig az egykori boglári vasút­állomás gránitkockái és egy talpfája alkotják a talapzatot. Ahogy Szelle Ákos az emlékmű leleplezése előtt fogalmazott, az nemcsak a múltra való emlékezés jegyében született, de egy jel is egyben: figyelmeztetés, hogy a jövőben a kollektív bűnösség elve alapján soha senkit ne ítéljenek el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában