Méltó emlékhelyet létesítsenek az 1952-es helsinki olimpia magyar hőseinek

Két Kossuth- és egy Széchenyi-díjas magyar, a zsámbéki Melocco Miklós szobrászművész, a pázmándi Tolcsvay Béla énekmondó, zeneszerző és a székesfehérvári Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke állt az élére a nagyszerű kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy méltó emlékhelyet létesítsenek az 1952-es helsinki olimpia magyar hőseinek. Az ötlet először Kű Lajos fejében született meg és az ő szívében vált meggyőződéssé és akarattá. A Videoton és a Ferencváros egykori nagyszerű válogatott futballistája disszidálását követően Puskás, Kocsis, Czibor és Kubala után negyedik magyarként játszhatott BEK-döntőt a Liverpool ellen, de fő „életművének” az eleinte Kárpát-medencei, majd a tengerentúliak csatlakozásával mára összmagyarrá váló nemzeti diákbajnokság létrehozását tartja. Most újabb nagy fába vágta a fejszét barátaival.

– A legfontosabb célunk, hogy az 1952-es helsinki olimpia magyar hőseinek örök emléket állítsunk – mondta Kű Lajos. – Már korábban, több mint egy éve megfogalmazódott bennem ez a cél, el is mondtam a magyar nagykövetnek Helsinkiben, aki lelkesedéssel fogadta. Két évvel ezelőtt ünnepeltük az Aranycsapat Emlékévet, de nem csak ezért tudjuk, hogy őket mindenki tiszteli és imádja, személyes tapasztalataim szerint Ausztráliától Kanadáig, Európától Ázsiáig ismerik Puskás Ferenc nevét, ő a legismertebb magyar. Az Aranycsapat Alapítvány elnökeként számomra kötelező feladat a helsinki olimpia emlékét megfelelő módon ápolni, hiszen a „Golden Team” Helsinkiben lett igazán Aranycsapat. Ott vált igazán azzá, hiszen olimpiai bajnoki címet, aranyérmet nyertek.

Kű Lajos fantasztikus hősöknek tartja azokat a magyar sportolókat, akik részesei voltak a világraszóló diadalnak, amelynek során Magyarország tizenhat olimpiai aranymedállal az Egyesült Államok és az először olimpián in­duló Szovjetunió mögött, sportnagyhatalmakat megelőzve harmadikként végzett a nemzetek közötti éremtáblázaton.

– Ezek a nagyszerű hősök, akik 1952-ben, az itteni börtönvilágból kiutazva ilyen csodálatos eredményt értek el, minden tiszteletet megérdemelnek tőlünk és utódainktól. Nemeskürty István tanár úr azt írta, hogy minden ötödik magyar megjárta Rákosi valamelyik intézményét… Gondoljunk bele, ebből, a kommunizmus mocskos világából emelkedtek ők ki és harmadikat lettek a világ összes nemzete között. Ráadásul a tizenhat aranyérem nem csak tizenhat személyt, sportolót érintett, hiszen csak az Aranycsapatban húsz labdarúgó szerepelt és kapott aranyérmet, tehát sokkal több nagyszerű egyéni teljesítmény történt.

Kű Lajos emelt hangon sorolja, és kezdi a névsort Csermák Józseffel, aki világrekorddal lett a kalapácsvetés olimpiai bajnoka

– Még most sem találják a kalapácsot, még most is keresik valahol a Paavo Nurmi sétányon. Aztán a háromszoros olimpiai bajnok Papp Laci, aki hülyére verte a fél világot… Micsoda egyéniségek voltak! Micsoda generáció! Vízilabdában Kárpáti György, Gyarmati Dezső és a többiek, az úszó Székely Éva, a tornász Keleti Ágnes, aki százévesen az egyetlen még élő tagja a Helsinkiben szereplő magyar olimpiai csapatnak. A vívó Gerevich Aladár, Kovács Pál, vagy az öttusacsapat és a birkózók… Egyetlen nemzet sem teheti, hogy ilyen embereket nem becsül meg.

Kű Lajos először Helsinkiben, az új olimpiai stadion melletti sétányon nézett ki egy helyet, oda szerette volna elhelyezni az emlékművet, de a szocialista finn kormány ebben nem volt partner, ezért letett róla. Telt-múlt az idő, és most, hogy a járvány elvonulóban, a kezdeményezők időpontot kértek Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterétől, aki néhány nappal ezelőtt fogadta az Aranycsapat Alapítvány négytagú delegációját.

– Elmondtuk neki, hogy nem Helsinkiben lesz az emlékmű és a zarándokhely, hanem Budapesten. Megegyeztünk abban, hogy a finnek talán jót tettek velünk, amikor nehézségeket támasztottak. Az egyik lehetőség a Puskás Ferenc Aréna lett volna, vagy a Duna-parton, a 2014-ben átadott, a Kossuth tér és a Jászai Mari tér közötti Olimpia park, szemben a Budai Várral: végül ebben maradtunk. Melocco Miklós káprázatos emlékművet tervezett, süttői márványból kifarag egy könyvet, rajta az olimpiai bajnokok nevével, 1952 hőseivel, aranyérmeseivel Grosicstól Cziborig, Keleti Ágnestől Székely Éváig. Őt kértem fel a munkára, aki boldogan elvállalta, néhány hónapot kért, és jövőre avatunk! Tolcsvay Béla gyönyörű in­dulóval készül, zenével, szöveggel, Döbrentei Kornél pedig ódát ír. Mindenki a legjobb tudását teszi hozzá a közös ügyhöz, az avató ünnepségre pedig megbecsült, népszerű művészek közreműködését várjuk. A következő célunk, hogy az iskolákban is méltó módon emlékezzenek a helsinki olimpiára, elkezdjük ezt az egyházi intézményeknél, aztán megyünk tovább.

Azt szeretnénk, hogy minden fiatal megismerje ezt a fantasztikus generációt a tizenhat arany­éremmel, amely minden emberi számítás szerint is egy jó darabig még magyar olimpiai rekord marad. Példaképeket kell állítani az ifjúság elé, megmutatni, hogy ők a kommunista terror mindennapjai mellett is képesek voltak győzni és maguk mögé utasítani a fél világot.

Kű Lajos elmondja még: azt szeretné, hogy jövőre, a 70. évforduló legyen a 2022-es esztendő egyik kiemelt történése. Ehhez kérte Lezsák Sándornak, a Parlament alelnökének és Kásler Miklós miniszternek a támogatását. Járt a budapesti finn nagykövetségen, és eredeti, 1952-ben készült fényképeket kapott, amelyek annak idején a magyar olimpiai bajnokokról készültek. Egy vándorkiállítást tervez összeállítani, majd útnak indítani a budapesti bemutató után a megyeszékhelyek felé, majd a határt átlépve a Székelyföldre, Felvidékre, Délvidékre, az Egyesült Államokba és Ausztráliába, mindenfelé, ahol még büszke magyarok élnek.