Méltó hely lesz

2021.05.05. 15:30

Megújul a dinnyési kúria

Egy kétszáz éves épített örökség felújítása kezdődött el nemrégiben a településrészen. A Vajky-­kúria az átalakulás után megújult köntösben várja majd a táborozó gyerekeket, a népdalkört és az orvosi rendelőt is.

S. Töttő Rita

Szabó Zsolt építész tervezi a Vajky-kúria felújítását

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Gárdony – azon belül is Dinnyés – egyik fontos alakjának épülete újul meg a közeljövőben. A Vajky-kúria a Dinnyési Hagyományőrző Központ udvarán található, amely hamarosan kívül-belül megerősítést és új köntöst kap. Tóth István polgármester egy korábbi sajtótájékoztatón mondta el: a kúria ugyan esett már át korábban is kisebb-nagyobb felújításokon, de most nagyobb volumenű ráncfelvarrás elé néz. Egy úgynevezett CLLD-­pályázat 42 milliós összege mellé tette az önkormányzat a saját részét, több mint 100 millió forintot – ennek köszönhetően teljes egészében megújul az épület, az udvar pedig még nagyobb lehetőséget kínál majd táboroztatásra, fiatalok közösségi rendezvényeihez.

A Gárdony Város Helytörténeti Tára első kötetében emlékeznek meg a kúriáról, s ebből megtudhatjuk, hogy Vajky György felsőörsi prépost építtette azt az 1820-as években. A tulajdonos időskorában költözött Dinnyésre, ahol 1830-as haláláig élt. A prépost huszonöt épületet emeltetett Dinnyésen ittléte alatt: templomot, iskolát, tanítólakást, ipari műhelyeket köszönhetnek neki a helyiek. Saját kúriá­ja tornácos vidéki kiskastély, melyet 2009-ben részlegesen felújítottak a hagyományőrző központ építésével egy időben. Ekkor kapott cserépfedést is a tető. Az elképzelések szerint a jelenlegi U alakú épület korábban oldalszárnyak nélkül épülhetett, s a Gárdonyi Géza utca felé egy díszkertje is volt. A feljegyzések szerint 1920-ban a templom és az iskola mellett ez volt az egyedüli téglaépület.

Szabó Zsolt építész tervezi a Vajky-kúria felújítását
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A második világháború idején ez az épület is megsérült, majd miután felújították, tsz-irodát nyitottak benne. Később egyebek mellett orvosi rendelő és pártiroda működött a falai közt. A legújabb kori funkciója azonban közösségi: klubhelyiség, könyvtár is volt az orvosi rendelő mellett. Utóbbi funk­cióit a tervek szerint a megújulás után is megtartja. Szabó Zsolt építész, a gárdonyi új konyha tervezője kapta a kúria tervezési feladatait.

– Vajky György helyi gazdag ember volt, a kastélyt saját képére formálta az 1800-as években. Az idők folyamán azonban hozzáépítettek két szárnyat, így alakult ki a klasszikus kastélyforma. Stílusát nehéz meghatározni, eklektikus, barokk-neo­barokk, népies jegyeket viselt magán. Az épület rossz állapotban volt, a benne lévő funkciók is keveredtek. Jelenleg „szét van verve”, csupán a főfalak állnak, a födém és a tető maradt a helyén. A válaszfalakat, a padlót, mindent kibontottak, tekintve, hogy szerkezeti felújításra is sor kerül a szigetelés megújulása mellett. Átvágják az összes falat, és betolják a szigetelést, ezáltal az épület talajnedvesség ellen is védve lesz. Új válaszfalak kerülnek be, a falak új rendszere alakul ki, amelynek köszönhetően külön lesz gyermektáboroztatásra alkalmas funkció, középen a kulturális tér, nagy előadótérrel, s annak lesz egy új vizesblokk­ja is. Az épület jobb oldalán pedig szeparáltan, külön bejárattal alakítjuk ki az új orvosi rendelőt – sorolta a tervező, hozzátéve, hogy az Iglice Népdalkör korábbi terme is megújul, közvetlenül fog kapcsolódni a kulturális térhez, és méltóvá válik majd az együttes fogadására. Várhatóan jövő évre készülhet el a felújítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában