Frissen Fejérből

2021.05.29. 07:15

Kiváló eredményekkel bővülhet a Ráckeresztúri Települési Értéktár

A települési értéktárbizottság két újabb javaslatról dönthet a következő ülésén.

Gajdó Ágnes

A Ráckeresztúrról származó Varga Zoltán zsoké több mint ezer versenyt nyert Fotó: családi archívum

A ráckeresztúri települési értéktárban eddig főként a kulturális örökség elemei szerepelnek, mint például a Hősök kertjében álló első és második világháborús hősi emlékmű, a Szent István- és Szent László- szobor, a Keresztúr nevű települések emlékműve vagy a római katolikus templom és a temetőkápolna. A javaslattevő űrlapon megjelölhető a nemzeti érték szakterületenkénti besorolása, s itt található a sport is mint külön kategória.

A következő értéktárbizottsági ülésen két nagyszerű sportember pályafutása kerülhet a helyi értékek közé. Olvasóink már megismerhették Varga Zoltán zsoké történetét, aki a ráckeresztúri általános iskolában végzett, s aki Magyarországon több mint ezer versenyt nyert, majd több száz futamot külföldön is. Varga Zoltán négy évtizeden át számos kiváló lóval dolgozott, egyik legnagyobb sikerét 1989-ben aratta, amikor megnyerte a magyar derbyt. Két évvel később hármas holtversenyben győzött a Belmont Parkban. A krónikák szerint ötven-, de inkább százévente történik ilyen „triple dead-heat”. Zoltán nemcsak kiváló lovastudását tekintve lehet példa, hanem azért is, mert rendkívül szorgalmas és szerény, balesete előtt hatalmas fanatizmussal vetette bele magát a munkába.

A Ráckeresztúrról származó Varga Zoltán zsoké több mint ezer versenyt nyert Fotó: családi archívum

Ugyanez jellemző Szabó Zoltánra is, aki ultratriatlonversenyzőként számos Ironman-versenyen s három évvel ezelőtt Európa egyik legkeményebb versenyén bizonyította tehetségét: a svájci Buchsban rendezett Swissultrán állt helyt. A sportembernek tíz klasszikus Ironman-számot kellett teljesítenie folyamatosan, azaz 38 kilométer úszás, 1800 kilométer kerékpározás után 422 kilométer futás következett. 304 óra és 54 perc kellett, hogy célba érjen, végül a tizedik lett. Zoltán is a ráckeresztúri iskolába járt, jelenleg Százhalombattán él, de többször visszatért már egykori iskolájába, s a gyerekeknek a sport fontosságáról, egészségmegőrző szerepéről beszélt. A két sportember életútja, tevékenysége igazi érték lehet nem csak a ráckeresztúriaknak, hiszen mindkettejüktől alázatot, kitartást, küzdőképességet tanulhatunk. Ismerve a két Zoltán sportpályafutását, a ráckeresztúri települési értéktár minden bizonnyal bővülni fog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában