Frissen Fejérből

2021.05.14. 09:05

Elhunyt a Főnix Fotóművészeti Kör vezetője, Szabó László

Nagy veszteség érte a fehérvári fotósközösséget: 83 éves korában elhunyt Szabó László, aki 1998 óta az Öreghegyi Közösségi Házban működő Főnix Fotóművészeti Kört vezette.

Főnix Fotóművészeti Kör - Nervetti Károly fotográfus

Forrás: Öreghegyi Közösségi Ház Facebook

Szabó László villamosmérnök és fotóművész 2021. május 7-én, nyolcvanharmadik évében hunyt el. Barátai, rokonai, egykori munkatársai és fotóstársai szomorúan emlékeznek rá, felemlegetve életének felejthetetlen történetét. Ő volt a Videoton sikeres rádiófejlesztő mérnöke. Az akkori kor élenjáró műszaki fejlesztései kerültek ki a keze alól. A 70-es évek elejétől a fotográfiához kötötte a szabadidejét. Hamarosan a Videoton fotósainak szószólója és szervezője lett. A vállalati körből kilépve a város, majd az ország amatőr művészei körében rangos elismerést ért el. A Főnix Fotóművészeti Kör neve országosan ismert és meghatározó lett. Számtalan pályázat és együttes vagy egyéni kiállítás sikere fűződik a munkájához. Közösségformáló munkásságát állami kitüntetésekkel is elismerték. A művészi sikereit 2002-ben az amatőr fotóstársadalom legmagasabb elismerésével, az Aranydiplomás Fotóművész címmel és a munkásságáért életműdíjjal méltatták. Alkotó akaraterejét csak a betegség tudta megtörni. Emlékezzünk rá akkor is, ha a képei megfakulnak, de a város művészeti felemelése legyen példa azoknak is, akik csak hírből ismerték. Kövessük a példáját és őrizzük meg az emlékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában