Zajlik a hálózat átvétele

2021.05.12. 17:30

A papírmunka jól halad Kulcson, a szennyvízcsatorna ügyében

Jobb Gyula, kulcsi polgármester lapunk keddi számában azt nyilatkozta, hogyha a dunaújvárosi önkormányzat is végső hozzájárulást ad, elindulhat a kulcsi ingatlanok rákötésének megszervezése a már kiépült szennyvízcsatornára.

Majer Tamás

2018-ban Fejes Balázs alpolgármester és Jobb Gyula polgármester a tervek fölött

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap-archív

Jobb Gyula tudomása szerint éppen a hét elején ül, illetve ült tárgyalóasztalhoz a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. (DVCSH), Dunaújváros önkormányzata és a Kulcsot, Rácalmást és Dunaújvárost összekötő szennyvízcsatorna-beruházás kivitelezője, az M-E 2020 Konzorcium.

– Folyamatban vannak az ügyek, pont a mai napon (kedden) is aláírtunk egy dokumentumot az átvételekkel kapcsolatban. Nincsen semmi fennforgás – mondta kedd délután Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere; ezek szerint Jobb Gyula jól tudta, valóban a hét elején tárgyalt a kivitelező, a szolgáltató és a megyei jogú város önkormányzata. – Amint lehetséges technikailag ezt az átadást megtenni, Dunaújváros az első sorban fog haladni – fogalmazott Pintér, s kifejezte, Dunaújváros szándéka, célja: minél előbb működjön az új szennyvízcsatorna-hálózat.

2018-ban Fejes Balázs alpolgármester és Jobb Gyula polgármester a tervek fölött
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap-archív

Olvasóink tudják, ez elsősorban Kulcs polgárai számára sürgető, hiszen ott most még a szippantós autót kell hívni, ha megtelik az emésztőgödör.

Mint ismert, nem is olyan régen szakításhoz vezetett a Dunaújváros önkormányzata és a DVCSH között korábban megromlott kapcsolat. Pintér Tamás egy április végi rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy április 29-ével felmondják a DVCSH-val kötött szolgáltatási szerződést. A polgármester akkor emlékeztetett arra a nagy vihart kavaró februári hétvégére, amikor a szolgáltató, karbantartás okán korlátozta a dunaújvárosi fűtés- és melegvíz-szolgáltatást.

Pintér Tamás lapunk kérdésére leszögezte, szó sincs róla, hogy a város és a DVCSH közötti ellentét begyűrűzne a szennyvízcsatornát érintő engedélyezési eljárásba. Örömtelinek tűnik tehát, hogy most szót értettek a felek. Sajnos, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy mikor köthetnek rá a kulcsiak a csatornára. Megkérdeztük erről a DVCSH-t, s a Kulcson jelenleg még csak az ivóvíz-szolgáltatást végző Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-t is, de cikkünk elkészültéig nem adtak választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában