több száz tonna

2021.05.04. 11:30

A legtöbb illegális hulladékot Fejér megyében gyűjtötték

A közutak mellett a fenntartó Magyar Közút 5 nap alatt 650 tonnányi illegális szemetet gyűjtött össze országos szinten. Nem túl előkelő Fejér megye számára az első hely ebből a szempontból: sajnos ugyanis nálunk gyűjtötték be a legtöbb hulladékot.

S. Töttő Rita

Rengeteg a szemét szerte a megyében, a közutak mentén ráadásul az autósok dobálják ki a java részét

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaszi hulladékgyűjtési kampányt indított április 12-e és 16-a között, melynek során a társaság mérnökségei az országos közutak mentén igyekeztek összeszedni a felgyülemlett illegális szemetet. S bármilyen rossz idő is volt, az alatt a pár nap alatt is 3200 köbméternyi, 650 tonnányi hulladékot szállítottak el az utak mellől, oda, ahová valók: a hivatalos lerakóhelyekre. A közútkezelő szakemberei ezúttal 1500 helyszínen – mellék- és főutak mentén, gyorsforgalmi szakaszokon, csomópontokban és pihenőhelyeken szedték a szemetet. Ezen az öt napon a mérnökségi csapatok teljes munkaidőben csak ezzel foglalkoztak, így elmondható, hogy csaknem 49 ezer munkaórát fordítottak a munkában részt vevők a feladat teljesítésére. A legtöbb hulladékot egyébként Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos útjai mellőli területéről gyűjtötték össze. Fejér megye tehát meglehetősen szenynyezett volt – tudtuk meg.

Rengeteg a szemét szerte a megyében, a közutak mentén ráadásul az autósok dobálják ki a java részét
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

77 tonna

- Fejér megyében összesen 734 kilométernyi országos közút menti területen végeztünk ebben az időszakban szemétszedési munkákat. Az útszakaszok megtisztításában a mérnökségi brigádok legalább 5 fővel folyamatosan végezték a közfoglalkoztatottakkal kiegészülve a munkákat. A kampány során 1754 munkaórán végezték ezt a tevékenységet szakembereink, melynek során 350 köbméternyi, azaz közel 77 tonnányi illegálisan kidobott, út menti hulladékot gyűjtöttünk be. Országos összevetésben a legnagyobb mennyiségű hulladékot éppen Fejér megyében szedtük össze, és szállítottuk hivatalos lerakóhelyre – foglalta össze a részleteket Pécsi Norbert Sándor, a A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Ablakon ki

Ahogy országos szinten, úgy Fejérben is, valamennyi szakaszon jellemző annak a hulladéknak a jelenléte, amit nagy valószínűséggel az autósok dobtak ki a kocsiból közlekedés közben, vagy pihenéseik során. Így például gyakori volt a műanyag palack, fém italos doboz és persze a cigarettás doboz, továbbá az autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása. Ezeket legygyakrabban a nagy forgalmú utaknál, autópályáknál dobálják ki az emberek, de a határátkelőknél is rengeteg kidobott szemetet találtak. A közút „szélmalomharc”-nak mondja a takarítást, ami elég szomorú: mert amit összeszednek, az hamarosan újratermelődik. A pihenőhelyeken a hulladékgyűjtő edények mellett, a félreeső földutak mentén, a hóvédő erdősávok mögött találták és szedték össze a legtöbb szemetet. De persze nem csak „autós maradványokkal” találkoztak: a tudatosan kihelyezett illegális szemét is gyakori a magyar közutak mentén: találtak szép számmal háztartási gépeket, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékokat, valamint zöldhulladékot és persze használt gumiabroncsokat. És sajnos veszélyes hulladékokat, valamint állati tetemeket is be kellett gyűjteniük az ötnapos szemétszedés során.

AZ ÁLLOMÁSOKNÁL IS SOK A SZEMÉT

Nemrégiben, éppen az ökoport rovatunkban írtunk arról, hogy a MÁV menti területeken is rengeteg a szemét. A vasúttársaság a fehérvári eset kapcsán – a képek a Tóvárosi melletti réten készültek akkor – intézkedett, s elmondták: a területen hozzávetőlegesen 3 köbméter lom hulladékot mértek fel, amelynek elszállíttatásáról május elejéig gondoskodnak. S hozzátették: a HulladékRadar alkalmazáson keresztül Székesfehérvár területéről öt helyszínről érkezett bejelentés. Az elmúlt években Székesfehérváron öt különböző helyszínről megközelítőleg 20 köbméter illegális hulladékot szállíttatott el a MÁV. Országosan mintegy 550 helyszínen mért fel a vasúttársaság illegálisan elhagyott hulladékot. Ezeknek több mint fele a vasúti pálya mentén található. A jelenlegi felmérések alapján vasúti területeken 11 ezer köbméter illegálisan elhagyott hulladék található, mintegy 36 ezer négyzetméter területen. A MÁV a Tisztítsuk meg az országot! programhoz készített hulladék-felmérés-, valamint a HulladékRadar applikáción keresztül beérkező adatok és információk alapján tervezi és folyamatosan végzi az elszállításokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában