Koronavírus Fejérben

2021.04.12. 11:30

Új önkéntesek az orvosok mellett – Az önkormányzatok is segítik az egészségügyi dolgozókat

Az önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok választott vezetői és a köz szolgálatát ellátó dolgozói semmiféle munkaköri leírásban nem szereplő feladatokat hajtanak végre a nehéz időben. Nagy szavak, de igazak, mindannyian vizsgázunk emberségből is manapság.

Zsohár Melinda, Baráth Eszter

Papírmunkával, telefonos adminisztrációval segítik az egészségügyi dolgozókat Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Felajánlották segítségüket az adminisztrációs, logisztikai és szervezési területen az orvosoknak hetekkel ezelőtt, mondta el Bálint Istvánné bicskei polgármester. Az egészségügyi végzettségű városvezető a kollégái körében végzi el a gyorsteszteket egy külön épületben, s pontosan tisztában van az érintett szervezetek leterheltségével. Óvatosan kezelik a személyiségi jogokat, hangsúlyozta, az adatvédelem vészhelyzetben is fontos.

Nagy Gyula háziorvos két körzetet visz, a sajátja mellett másikat is, az utóbbiból távozott az orvos, egyelőre nem tudták betölteni a státuszt. A polgármesteri hivatalba irányítják az orvosnak szánt szám hívásait, a tisztviselő ezt közli a hívóval, s feljegyzi a kérést: recept, bejelentkezés, beutaló, oltás szervezése, egyebek. A nap végén referálnak az orvosnak, aki képtelen lenne az 1800-2000 páciens ügyeit s a védőoltás szervezését a rendeléssel egy időben ellátni.

Perjés Ábel és Vilinovszky Róbert háziorvosok szintén elfogadták a felajánlott segítséget, az ő körzetükben is elkezdik a hivatali közreműködést. Bálint Istvánné polgármester és Csörgöl Ákos alpolgármester mától, azaz hétfőtől személyesen beszállnak az önkéntes közreműködésbe: felveszik a telefont, belefolynak a „Covid- logisztikába” is. Bálint Istvánné hálás a bicskei egészségügyi központbeli oltóponti munkájáért, mondta, valamint a városban tapasztalható összefogásért.

A Don Carp Lake nevű horgásztó melletti gyorsbüfé tulajdonosa, Beri Zoltán egy hónapon át napi tíz családi pizzát ajánlott fel adományként az önkormányzati intézmények dolgozóinak a munkájukért, a hét közepétől vasárnapig. Alcsútdoboznak és Tabajdnak közös a háziorvosa, Hadházi Ádám látja el mindkét települést. Itt különösen nagy segítségre volt szükség, mert az orvos és felesége, aki egyben az egyik asszisztense, megbetegedtek koronavírusban.

Papírmunkával, telefonos adminisztrációval segítik az egészségügyi dolgozókat Fotó: Shutterstock

Bárányos Csaba tabajdi polgármester méltatta Tóth Erika alcsútdobozi polgármestertársát, aki Ángyás Gabriella védőnővel elképesztő precizitással végezték el az adminisztrációt az orvos távollétében. Az etyeki háziorvos oltott a Covid ellen, a polgármester asszony pedig folyamatosan tartotta a kapcsolatot Hadházi doktorral az egyebek miatt. Ki e-mailen, ki papírra írta fel recept- és egyéb igényét, Szekeres Gabriella asszisztens közösségi oldalon nyitott posztot a kapcsolattartásra a betegekkel. Bárányos Csaba szerint még jobban ki kell használni a technika adta lehetőségeket, Tabajdon éltek is vele a hivatalban. Vancsóné Dancsi Szilvia és Bölcskei Csabáné alaposan kiveszik a részüket a szervezésből, adminisztrációból. A polgármester többször személyesen szállított falubelieket Székesfehérvárra védőoltásra, ő az időseket különös figyelemmel kíséri egyébként is. A visszatért orvosnak nem zúdult a nyakába elvégzetlen feladat, konstatálták, Bárányos Csaba személyesen is köszönetet mondott ezért Tóth Erikának.

Dunaújvárosban az önkormányzat egyeztetést tartott a Dunaújvárosi Vállalkozó Háziorvosok Egyesületével, melynek fényében az önkormányzat megkezdte a segítséget az oltásszervezésben. A hivatal munkatársai oltáshoz kapcsolódó telefonhívásokat bonyolítanak le, adminisztrációs munkát végeznek, segítik az oltópontra történő regisztrációt, valamint sokszorosítják az önkormányzathoz eljuttatott nyomtatványokat. A dunaújvárosi háziorvosok munkáját segítik azok az Egészségmegőrzési Központ állományában dolgozó iskolai védőnők is, akiket átirányítottak a rendelőkbe.

A napokban Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is csatlakozott önkéntes kollégáihoz, akik az oltási program végrehajtásában segítik a háziorvosokat, valamint a kórházat. A városvezető beszámolójában elmondta, pénteken mintegy 70, második oltására váró idős embert értesített az időpontról. Az önkéntesek telefonon veszik fel a kapcsolatot a regisztráltakkal, és tájékoztatják őket az oltás helyéről, időpontjáról. Emellett a folyamathoz kapcsolódó adminisztrációs feladatokat is ellátják, ezzel is segítve a rendkívül leterhelt háziorvosi rendelők és kórházi dolgozók munkáját, hogy minél gördülékenyebben, minél többen kaphassák meg a védőoltást. önkéntesek, önkéntesek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában