Frissen Fejérből

2021.04.14. 14:30

Térfigyelő rendszer és csatornabővítés lesz Kajászón

A hagyományos falusi környezet nyújtotta hangulatot igyekeznek ötvözni a mai kor kívánalmai szerint kényelemmel – ez a Vál-völgyi település fejlesztési koncepciójának alapja.

Zsohár Melinda

Térfigyelőkamera-rendszert építenek ki Kajászón

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt pályázat keretében 10,3 millió forintot nyert Kajászó térfigyelőkamera-rendszerének kiépítésére, valamint sorompó telepítésére, tájékoztatott Császár Roland polgármester. Az összegből az illegális szemét- és hulladéklerakások megakadályozása, valamint az épített környezet, a személy- és vagyonbiztonság védelme, továbbá a közbiztonság javítása érdekében 360 fokos látómezővel és beépített infraledes fényvetővel rendelkező kamerákat helyeznek ki a frekventált pontokra. A polgármester hangsúlyozta, hogy a kamerák által közvetített képek a hálózaton keresztül egy központban futnak össze, ahol a jogszabályoknak megfelelően történik a megtekintés, kezelés, valamint az adatok rögzítése és tárolása. Illetéktelen személyek nem „nézegethetik” a rögzített felvételeket. Az elnyert pályázati pénzből a kamerákon kívül vagyonbiztonsági okokból a Búcsú térhez egy sorompót is kihelyeznek.

Térfigyelőkamera-rendszert építenek ki Kajászón
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A községben épülő Felsőmező Villapark tulajdonosának, Kolbe Tibornak a meghívására a kajászói, a váli és a baracskai érintett vezetők vettek részt a leendő csatorna ügyében Baracskán.

Kajászót Császár Roland mellett Kocsis Zoltán alpolgármester képviselte, megjelent Bechtold Tamás, Vál polgármestere, Szőlősy Attila baracskai polgármester és Szeleczkyné Szabó Katalin jegyző adták a biztonságos, tágas helyszínt, az illetékes szakember Nagy András, a Fejérvíz Zrt. bicskei üzemmérnökségének csatornázási ágazatvezetője volt. A megbeszélés kiemelt témája a csatornakapacitás bővítése volt – a már elsődlegesen megküldött tanulmány első körös megvitatása zajlott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában