járda újul meg az Ady utcában

2021.03.02. 07:10

Szerdán indul a munka Csókakőn

Szerdán indul az Ady Endre utcában a járda felújítása, de jól haladnak az iskola étkezőjének építési munkálatai is.

Borsányi Bea

A tervek szerint március végéig elkészül a járdafelújítás

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Ady Endre utca 14-től a 40-ig 400 méter hosszan újítják fel a járdát. Ehhez a település önkormányzata 5 millió forint támogatást kapott a Magyar falu programban. A felújítás további költségeit a község saját pénzből fizeti. A munka március 3-án, szerda reggel 8 órakor kezdődik, ezért Fűrész György polgármester azzal a kéréssel fordul az érintett lakókhoz, hogy autójukkal még előző este álljanak ki az udvarokból, és lehetőleg a művelődési ház környékén, illetve az óvodánál, a Sport utcában parkoljanak. Továbbá mindenkit arra kérnek, hogy a szóban forgó útszakaszon az út mellett se parkoljanak, mivel az utat felvonulási területként használja a kivitelező. A kapubejárókkal kapcsolatos egyeztetésre a kivitelezővel március 3-án, szerda reggel 8 órától délután 5 óráig van lehetőségük a lakóknak. A munkát várhatóan március 31-ig befejezik. Az Ady Endre utcában a beruházás ideje alatt forgalomkorlátozások is érvénybe léphetnek, ezért ne megszokásból közlekedjenek!

A tervek szerint március végéig elkészül a járdafelújítás
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Jól haladnak az iskola új étkezőjének építési munkálatai is, amelyek tavaly őszszel kezdődtek. A 100 négyzetméteres, csarnokrendszerű épület szerkezetkész, és már az ablakok is a helyükre kerültek. Amennyiben sikerül előteremteni a folytatáshoz szükséges forrást – a járványhelyzet miatti elvonások következtében az önkormányzatnak újra kell gondolnia bizonyos beruházásokat –, úgy a kivitelező májusra befejezheti az épületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában