Egymás kezét szorítva

2021.03.31. 11:30

Online felületen tesznek a magyaralmásiak a közösség együttmaradásáért

A „level up online quiz” adta lehetőségeket is kihasználja az Európa Ifjúsága Egyesület, hogy a határokon átívelő régi barátságok ne szakadjanak meg. Az est jól sikerült – és lesz még ilyen alkalom.

Palocsai Jenő

David Bartolo (b1) és Candan Dogan (j1) tavaly a falunapon egy árussal fotózkodtak

Fotó: Az egyesület

Sikeres pályázatnak köszönhetően az Európa Ifjúsága Egyesület életét, munkáját három nemzetközi önkéntes segíti 2020 szeptemberétől az Európai Szolidaritási Testület támogatásával. Candan Dogan Törökországból, David Bartolo Máltáról és Gustav Dönnges Németországból színesíti Magyaralmás mindennapjait. Azért érkeztek a településre, hogy saját kultúrájuk bemutatásán túl megismerjék hagyományainkat, közösségi programok szervezésével önmaguk s a résztvevők tudását, tapasztalatait gazdagítsák, illetve hogy aktív részesei legyenek Almás mindennapi életének.

A civil szervezet vezetője, Makovi Ágnes elmondta: – Sajnos a vírushelyzet próbára tette az egyesület életét is, a személyes találkozókat át kellett integrálni az online közösségi terekbe. Így született meg az ötlet, hogy élő, a közösségi oldalakon meghirdetett és elérhető online játékra invitáljuk nemcsak Magyaralmás lakóit, hanem mindenkit határainkon innen és túl, akik szeretnek játszani, társaságban lenni, és akik adnak maguknak néhány órát a kikapcsolódásra. Ennek okán született meg a „LEVEL UP – online quiz” elnevezésű eseménysorozat.

David Bartolo (b1) és Candan Dogan (j1) tavaly a falunapon egy árussal fotózkodtak
Fotó: Az egyesület

A márciusi volt a harmadik alkalom, hogy megtartották az angol nyelven zajló eseményt, melyhez elegendő egy alap nyelvtudás is, így nemcsak a barátságok megtartására és új kapcsolatok kialakítására alkalmas ez a játék, hanem akár az angol nyelv gyakorlására is.

– Örömünkre szolgál, hogy rendszeresen nagyságrendileg 20-25 játékos kapcsolódik hozzánk az ország határain belülről és túlról – mondta Makovi, aki hozzátette, hogy a határon túl élő magyarok is rendszeresen részesei a mókának, valamint olyan európai fiatalok, akik ismerik az egyesület tevékenységeit, jártak már nálunk.

Mint megtudtuk, az ilyen esték mindig jó hangulatban telnek, hiszen a rendszer lehetőséget ad a kötetlen beszélgetésre, teret enged a viccelődésnek, az ismerkedésnek, a nosztalgiának, a közös emlékek, élmények felidézésének a régi barátok, ismerősök között, de kiváló lehetőség az új belépők számára, közös szálak megtalálására, a tervezgetésre.

Az egyesület elnöke elmondta: – A játékestek hangulata mindig jó, és bár kvízjátékról van szó, a jutalom, illetve a nyeremény nem más, mint a kellemes társaság, a barátságos légkör, a remény és biztatás, hogy hamarosan személyesen is folytatódhat a régi, jól megszokott, biztonságos életünk.

Nem ez volt az első és nem is az utolsó lehetőség. Az egyesület közösségi oldalain lesz több ilyen lehetőség is, amíg tart a vészhelyzet.

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kulturak-talalkozasa-zajlott-magyaralmason-4401565/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában